Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sólyom László bízik Gyurcsányban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az alkotmányosan lehetséges legkorábbi időpontra tűzi ki az önkormányzati választásokat a köztársasági elnök. Sólyom László erről a közszolgálati televízióban beszélt, de lehetséges időpontokat nem említett.

Az államfő a megválasztásának első évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában úgy vélte: a mostani rendszernél szerencsésebb lenne, ha az önkormányzati voksolást egyszerre rendeznék meg az országgyűlésivel, vagy a kormányzati ciklus felénél tartanák.

Sólyom László az új kormány terveiről szólva azt mondta: nem ismeri a kijelölt miniszterelnök konkrét elképzeléseit, de szerinte Gyurcsány Ferenc végigviszi a változtatásokat.

Kisebb parlament

A köztársasági elnök elmondta azt is: támogatja a kisebb parlament létrehozására vonatkozó elképzeléseket. Sólyom László szerint 100-150 fővel lehetne kevesebb képviselő a parlamentben.

Az államfő szólt arról is, hogy megítélése szerint a pártok eddigi politikája vakvágányra vitte a határon túli magyarok ügyét, az eddigi nemzetiségi politika nem volt eredményes, és inkább bajt okozott.

Sólyom László hangsúlyozta: éppen ezért köztársasági elnökként megteheti, hogy felkarolja a határon túliak ügyét.

Az államfő közölte azt is: szándékosan szerepel keveset. Mint mondta: úgy gondolja, hogy ha az elnök nem szól bele minden kisebb ügybe, akkor azok az alkalmak, amikor mégis nyilatkozik, nagyobb súlyt kapnak.