Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ellenzékkel levelezik Gyurcsány Ferenc

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben is megerősítette a parlamenti pártok elnökeinek meghívását vasárnapra, arra az ötpárti konzultációra, amelyet a kormányprogram vitája során kezdeményezett.

A kormányfő péntek délelőtt már a szombati napot is egy tetszőleges helyszínt is felajánlott, miután a Fidesz és a KDNP visszautasította a tárgyalást.

A pénteken megválasztott miniszterelnök levelében úgy fogalmaz, hogy a kormányprogram vitája, illetve az új kormány megalakulása után a parlamenti pártok közötti konzultáció folytatására kell összpontosítani.

Szerinte még az elutasító vagy módosító szándékú kritikák hátterében is felsejlik a megegyezés, a közös nevező megtalálásának lehetősége.

Gyurcsány Ferenc az országreform-program egyik legfontosabb elemének tartja az államreformot, amely a központi és az önkormányzati igazgatás működésének átalakításán túl a politikusi jogok és felelősségek egyensúlyát tartalmazhatja.

A politikus emlékeztet arra, hogy ezek a kérdések leginkább kétharmados törvények módosítását igénylik.

A kormányfő tehát a megkezdett egyeztetés folytatását kéri az önkormányzati igazgatás reformjáról és az ehhez szükséges kétharmados törvények módosításáról.

Gyurcsány Ferenc leveléből az is kiderül, hogy az ellenzék javaslatainak érdemi egyeztetésére is hajlandó, sőt, akár konkrét megoldások átvételére is nyitott.

A miniszterelnök az öt parlamenti pártelnököt kérte meg a számukra megfelelő időpont és hely megjelölésére is, ahol egyeztetni tudnának.

"A Házszabály ismeri a két olvasatban történő tárgyalás lehetőségét, vagyis először a koncepcióról, majd a konkrét javaslatokról is tárgyalhatnak a képviselők az Országgyűlésben. Tehát ha a kormánynak van konkrét, írott javaslata, akkor legyen kedves, hozza azt az Országgyűlés elé! Készek vagyunk ezeket megtárgyalni, a kormány javaslatait megfontolni és saját elképzeléseinket ismertetni" - válaszolt Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

Az SZDSZ kész az egyeztetésre, az MDF az ötpárti megbeszélésen az önkormányzati törvényekről tárgyalna.