Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem találtak újabb madárinfluenzás állatott Bács megyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bács-Kiskun megyében nem találtak újabb madárinfluenzás megbetegedést több mint egymillió háziszárnyas átvizsgálása után - közölte a megyei főállatorvos.

Molnár Zoltán azt mondta: a madárinfluenzával fertőzött Bodoglár és Kiskunmajsa egykilométeres körzetében néhány napon belül befejeződik 300 ezer háziszárnyas megsemmisítése.

Korábban több elpusztult lúdban mutatták ki a madárinfluenza H5-ös vírustörzsét az egyik libatelepen.

A minták alapján továbbra is az Európai Unió brit laboratóriuma vizsgálja, hogy a fertőzés emberre is veszélyes H5N1-es változatáról van-e szó.

A Brüsszelben tartózkodó országos főállatorvos tegnap az InfoRádióban elmondta: az óvintézkedések részeként a járműveket is fokozottan ellenőrzik, valamint megfigyelési és védőzónát alakítanak ki a térség 10, illetve 3 kilométeres körzetében.

Hangsúlyozta: nem történt emberi megbetegedés és a kereskedelemben lévő tojást, hústermékeket teljes biztonsággal lehet fogyasztani.

Az országos főállatorvos szólt arról is, hogy az elpusztított háziszárnyasokért 100 százalékos kártalanítást fizet az állam, a pénz felét remélhetően az Európai Unió biztosítja. Becslések szerint több száz millió forintos költségről van szó.