Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Idén csak egyszer emelik a gáz árát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Idén csak egy alkalommal lesz gázáremelés - mondta a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.

A politikus tájékoztatása szerint az áremelést többek között az indokolja, hogy az utóbbi négy évben háromszorosára emelkedett a gáz világpiaci ára, illetve az elmúlt fél évben 40 százalékkal drágult az olaj.

Gál J. Zoltán elmondta: a 3.000 köbméter alatt fogyasztók számára augusztus 1-jétől 30 százalékkal emelkedik a gáz ára úgy, hogy ebbe már beleszámít az egy hónappal később érvényes áfaemelés hatása is.

Szólt arról is, hogy jövő januártól bevezetik a szociális kompenzációt, valamint hosszú távú árkorrekciós tervet készítenek, és energiatakarékosságot ösztönző programot indítanak.