Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vádat emeltek a lelőtt képviselő bátyja ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség a tavaly ősszel vadászbalesetben elhunyt Urbán Árpád országgyűlési képviselő bátyját.

A Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a vád szerint Urbán Ottó, a képviselő testvére több vadászati szabályt is megszegett, és emiatt következett be a honatya halála.

Bóna Gyula elmondta: a 75 éves férfi lövés előtt nem mérlegelte kellően a lövedék várható útját és becsapódási helyét, nem tartotta be azt a szabályt sem, mely szerint tilos a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni.

A férfi ráadásul megszegte a vadászatvezető aznap kiadott utasítását is, mely szerint az út irányába senki nem lőhet. A vádirat szerint Urbán Ottó négy, az erdei úton átszaladó vaddisznót látott meg, a másodikra rálőtt, de nem találta el. Utána hallotta, hogy testvére felkiált: Ottó, meglőttél!

Urbán Árpád szocialista képviselő kórházba szállítása után elhunyt, halálát a haslövés miatti belső elvérzés okozta.