Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egy embert még mindig keresnek a raktárrobbanás után

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy embert továbbra is keresnek a hatóságok a szerdán Balatonfűzfőn történt raktárrobbanás után. A szerencsétlenségben három munkás halt meg, két embert kórházba vittek.

Muhari Ferenc, a Veszprém megyei város tűzoltóságának parancsnok-helyettese az InfoRádióban elmondta: információik szerint négy dolgozó tartózkodott az épületben a detonáció idején, de egyikükről még semmi bizonyosat nem tudnak.

A raktárban tegnap délután történt robbanás, eddig ismeretlen okból. A gyártelepen lévő épületben egy közelmúltban alakult kft. mintegy 50 tonna, főleg kínai eredetű tűzijátékot tárolt.

A detonáció után a raktár megsemmisült, majd a környéken több tűz keletkezett; a lángokat megfékezték, az anyagi kár mintegy 80 millió forint. A telepen végzett korábbi tűzvédelmi ellenőrzések során nem tapasztaltak szabálytalanságot.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.