Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pokorni: brutális az értelmiségiek megadóztatása

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz alelnöke szerint a tandíj bevezetésével a hallgatók éppen annyira kérhetik számon a minőségi szolgáltatást az oktatásban, mint amennyire BKV-nál kifogásolhatja a minőséget az, aki vesz egy vonaljegyet.

Pokorni Zoltán az InfoRádióban azt mondta: nem javítja a felsőoktatás minőségét az utólagos képzési hozzájárulás bevezetése. Mont mondta, a hallgatók csaknem felének már 10 éve fizetnie kell a felsőoktatásért, ennek mégsem volt hatása a minőségre.

Ráadásul egy hallgató egymagában nem tudja érvényesíteni megrendelői érdekeit, ezt csak az állam tudja, ha 60 ezer férőhelyet "vásárol" azok számára, akiket ingyen taníttat. Ha a diákok utólag fizetnek az oktatásért, akkor még kevésbé szólhatnak bele az oktatás minőségébe vásárlóként.

Az ellenzéki politikus brutálisnak nevezte az értelmiségiek megadóztatását megvalósító programot.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségtérítéses hallgatók kiadásai is emelkedhetnek, hiszen egy javaslat szerint az összeg meghatározásakor a képzési normatíva és a fenntartási normatíva díját is figyelembe kell venni az oktatási intézményeknek. Ez pedig azt jelenti, hogy egy tanító képzése is évente 380 ezer forintba kerülne.