Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Életveszélyben van a meglőtt bankrabló

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Életveszélyes az állapota annak a támadónak, akire többször is rálőtt egy kőbányai bankfiók biztonsági őre, miután a férfi késsel megtámadta az üzlet egyik női alkalmazottját. A nő súlyos sérüléseket szenvedett - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a támadás körülményeiről elmondta: egy férfi hitelügyintézés ürügyén szólította meg a Körösi Csoma Sándor úti bankfiók biztonsági őrét, majd azt követően az üzlethelyiségben leült és várakozott.

Az őr néhány perc múlva sikoltást hallott, majd azt látta, hogy a férfi egy késsel a kezében magához szorította a női alkalmazottat, ekkor több célzott lövést is leadott a támadóra - tette hozzá Schőn Péter.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte: a férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba, a nő állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Azt, hogy az alkalmazottat a szúrt seb mellett lövés is érte volna, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.