Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az amerikaiak fizetik Bush látogatását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A vízumügyről, gazdasági kérdésekről és Irakról is tárgyal majd az amerikai elnök Budapesten. Erről Göncz Kinga külügyminiszter számolt be a kormányülés után, aki közölte: a látogatás költségeinek nagy részét az amerikaiak fizetik.

Az elnöki látogatás költségeinek zömét az amerikaiak viselik - jelentette ki az InfoRádió kérdésére a külügyminiszter. Göncz Kinga elmondta: a George W. Bush-sal utazó több száz fő elhelyezésének, valamint a biztonsági intézkedések költségeit nagyrészt az amerikaiak fizetik.

A magyar költség pár tízmillió forint, a pontos összeget még nem tudni - tette hozzá a tárcavezető.

A magyar diplomácia vezetője szerint a Bush-vizit fontos és szimbolikus jelentőségű, Göncz Kinga méltatta a két ország jó kapcsolatát is.

Nyitottság a vízumügyben

A tárgyalásokon szóba kerülő témákról szólva a külügyminiszter a gazdasági kérdéseket, a további magyarországi befektetéseket, az iraki helyzetet és a vízumügyet említette.

Göncz Kinga szerint a vízumügyben érezhető egyfajta nyitottság az amerikaiak részéről.

Az amerikai elnök csütörtökön a köztársasági elnökkel majd a miniszterelnökkel tárgyal, találkozik a házelnökkel és a parlamenti pártok képviselőivel.

George Bush délután beszédet mond a Citadellán, amelyet a világ vezető hírtelevíziói élőben közvetítenek.