Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Az amerikai vezetés leértékelte Magyarországot\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Leértékelődött Magyarország világpolitikai jelentősége az amerikai vezetés körében - mondta a Teleki László Intézet főmunkatársa George Bush amerikai elnök csütörtöki látogatásával összefüggésben az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyarics Tamás elmondta: amellett, hogy a látogatás protokolláris jellegű volt, az eredeti tervek szerint nem is Magyarországra, hanem Ukrajnába készült az amerikai elnök bécsi útját követően, de a kijevi kormányalakítási problémák miatt módosult a programja.

Emlékeztetett: a '90-es évek elején a magyar rendszerváltozást úttörőnek tekintette Washington, 1999-ben pedig a Magyarország volt az egyetlen olyan NATO-tagállam, amely segítette az Egyesült Államok Szerbia elleni beavatkozását.

Magyarics Tamás úgy vélte: ehhez viszonyítva mára elveszítette kiemelt pozícióját Magyarország. Ugyanakkor hozzátette: ez nem jelent hátrányt, hiszen a magyar állam stabil tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak.

A szakértő úgy vélte: katonai szempontból inkább azok az országok fontosak az Egyesült Államoknak, ahol amerikai támaszpontok létesülnek, és amelyek közel vannak az Egyesült Államok számára fontos területekhez, a Balkánhoz és a Közel-Kelethez.