Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hajdú tagadja a móri gyilkosságokat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tagadta a móri rablógyilkosság elkövetését a bíróság előtt Hajdú László. A Fővárosi Főügyészség szerint ő ölt meg Móron hét embert 2002. május 9-én.

Vallomást tett a bíróság előtt Hajdú László, akit az ügyészség a móri rablógyilkosság elkövetésével vádol.

A férfi a bíróság előtt tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt is, hogy korábban fegyvereket szerzett volna be a móri rablógyilkosság elkövetéséhez, melyeket a szerint később átadott társának, Kaiser Edének.

Hajdú László ügyvédje, Kamarás Géza szerint az ügyészség semmilyen új bizonyítékot nem tud felmutatni, és továbbra sem tudja bizonyítani, hogy Hajdú László részt vett a móri bűncselekmény elkövetésében.

A móri bankrablás ügyében a bíróság korábban nem mondta ki Hajdú László bűnösségét, de más fegyveres rablások miatt 15 évre ítélte.

Súlyosabb vádak

A vádiratban korábban az állt, hogy Kaiser Ede ismeretlen társával együtt követte el a móri gyilkosságokat, a mostani vádirat viszont már megnevezi Hajdú Lászlót.

Eszerint Kasier Ede volt az, aki a bankban lévő biztonsági őrt lelőtte, Hajdú László pedig összesen 47 lövést adott le a bankfiókban tartózkodó alkalmazottakra és ügyfelekre.

A Fővárosi Bíróság a móri rablógyilkosság tárgyalását tanúk meghallgatásával szeptemberben folytatja.

Kaiser Ede perújítást kért

A móri rablógyilkosság elkövetése miatt korábban a bíróság Kaiser Edét jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. A férfi és védője perújítást kezdeményezett.

Ha a bíróság helyt ad ennek, akkor a móri ügyet Kaiser Ede esetében is újratárgyalja a bíróság, de azt egyelőre nem tudni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mikor dönt a férfi beadványáról.