Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kukátlanul, bírságolva

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Budapesten még mindig ezer-kétezer olyan háztulajdonos van, aki termel ugyan szemetet, de nem hajlandó szemétdíjat fizetni - jelentette ki az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. hulladékgazdálkodási főosztályának helyettes vezetője. Nagy László szerint nehéz behajtani a bírságot a közterületre szemetet szóróktól, és a probléma újratermelődik. Janocsek Ferenc, a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője ugyanakkor úgy látja: a többszöri bírságolás általában meghozza eredményét.

Az új építésű ingatlanok esetében gyakran előfordul, hogy úgy kap valaki használatbavételi engedélyt, hogy a hulladékkezeléssel kapcsolatban még nem intézett semmit - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. hulladékgazdálkodási főosztályának helyettes vezetője.

Nagy László szerint ha feltűnik kollégáiknak egy ilyen ház, akkor megkeresik az illetőt. Sokszor azonban úgy születnek új utcák, új házakkal a budapesti kerületekben, hogy a közterület-fenntartó nem is tud róla. Ilyenkor az utcára kerülő szeméthalmok látványát megunó környékbeli lakosokra marad a hatóságok értesítése.

Egyszerűbb más háza elé letenni?

Különösen nehéz problémát jelent, amikor valaki nem a saját, hanem más háza előtt szabadul meg hulladékától. A jogszabályok ugyanis az ingatlan tulajdonosát kötelezik arra, hogy tisztán tartsa a háza előtti területet. Így akár más szemetét is el kell takarítania, hacsak nem tudja megmondani: ki rakta oda a hulladékot.

Bírságot persze kiszabhatnak, és ki is szabnak a hatóságok. Nagy László szerint ez azonban gyakran nem oldja meg a problémát, hiszen sokakat így sem lehet rákényszeríteni arra, hogy szemétszállítási díjat fizessenek.

A rendszeres büntetés meghozza eredményét

Nem látja ilyen sötéten a helyzetet a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője. Janocsek Ferenc azt mondja: az ő tapasztalataik azt mutatják, hogy a kuka nélküli háztulajdonosok a közterület-felügyelők gyakori ellenőrzéseivel és bírságaival rákényszeríthetők a hulladékelszállítási szerződés megkötésére.

A felügyelők először persze minden esetben felhívják a tulajdonos figyelmét a hiányosságra. Ha ez nem használ, jöhet a helyszíni bírság 500 forinttól egészen 10 ezerig. Feljelentés esetén az önkormányzat már akár 30 ezer forintos büntetést is kiszabhat.

Janocsek Ferenc azt elismerte: nehezebb a helyzet a "senki földjén" kialakuló illegális szemétlerakó helyekkel, amelyeket gyakran hiába számolnak fel, rövid időn belül újratermelődik. Az illetékes szerint ilyenkor megpróbálják tetten érni a lerakókat, ami sokszor sikerül is.