Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Két héten belül kész a konvergenciaterv

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Augusztus közepére készül el a konvergenciaterv, amelynek részleteit ezután vitatják meg a kormányon belül, a konvergenciatanácsban, illetve más fórumokon.

Danks Emese kormányszóvivő azzal összefüggésben beszélt erről, hogy az MDF frakcióvezetője korábban felszólította a miniszterelnököt, hogy még a héten hívja össze a konvergenciatanácsot, valamint a parlamenti pártok képviselőit, és közösen határozzanak az euró bevezetésének céldátumáról.

Herényi Károly úgy fogalmazott: nemzeti közmegegyezésre van szükség a közös valuta bevezetésének dátumáról, ezért a konvergenciatanácsnak és a politikai élet szereplőinek egy reális céldátumban, valamint az ahhoz vezető út lépéseiben kell megegyezniük.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője korábban azt mondta: a Gyurcsány-kormány nem lesz képes kivitelezhető és életképes konvergencia-programot kidolgozni.

A miniszterelnök a múlt héten, az MSZP-frakciónál tett látogatása után azt mondta: a konvergenciaprogram azért nem tartalmazza az euró bevezetésénék céldátumát, mert jelenleg a költségvetés egyensúlyának helyreállítása a legfontosabb feladat.