Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még nem egyeztetnek a mentőszolgálatról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem egyeztetett még a koalíció az ellenzékkel a mentőszolgálat átszervezésének ügyében, bár korábban Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője pozitívan fogadta a Fidesz együttműködési ajánlatát. Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke szerint az egyeztetések már a héten megindulhatnak.

Nem tudni mikor kezdődnek meg az egyeztetések a koalíciós pártok és a Fidesz között a mentés és a betegszállítás szétválasztása ügyében.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője korábban újszerű magatartásként értékelte a mentőszolgálat átalakításával kapcsolatos együttműködési ajánlatot.

Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke múlt csütörtökön jelentette be pártja egyeztetési szándékát.

Az InfoRádió kérdésére elmondta: már a héten megkezdődhetnek az egyeztetések.

Az ellenzéki párt az egyeztető csapatát olyan emberekből állította össze, akik korábban a mentőszolgálatnál dolgoztak, vagy jól ismerik az OMSZ-t.

Mikola István hozzátette, hogy többek közt azért nehéz a mentés és a betegszállítás szétválasztása, mert jelenleg a betegszállító autók a mentőautók tartalékául szolgálnak, nagyobb balesetekhez azokat is kivezénylik.