Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mentőszolgálat: megvalósulhat a 15 perces cél

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Október végéig dolgozza ki a mentés és a betegszállítás elválasztásának menetrendjét az erre felkért bizottság. Első lépésben szeptember közepére helyzetértékelés készül a magánmentőkről.

Az átalakítást a Szent Imre Kórház főigazgatója koordinálja, aki az InfoRádiónak elmondta, azzal, hogy a mentőszolgálat felszabadul a betegszállítás terhe alól, jobb minőségű és gyorsabb lesz mind a sürgősségi mentés, mind a szállítás.

László Imre az InfoRádióban elmondta: szeptember közepére készül el egy helyzetértékelés arról, hogy hány magán-mentőszervezet van Magyarországon, és ezek képesek-e lefedni az egészé országot.

Kijelentette: a változtatással megvalósulhat az az évek óta kitűzött cél, hogy a mentők az országban mindenhová 15 percen belül elérjenek.

Hozzátette: ezt eddig azért nem lehetett elérni, mert a mentőszolgálat munkatársai gyakran cserélődtek, leterheltek voltak, és az autókkal is sok gond volt.