Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Később érünk a horvát tengerpartra sztrádán

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Néhány hetet késik az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszára kiírt pályázat eredményhirdetése, mert Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kérésére független jogi és műszaki szakértők bevonásával újra megvizsgálják a beadott pályázatokat - közölte a Nemzeti Autópálya Zrt.

A 36 kilométeres szakaszra a Nemzeti Autópálya Zrt. még tavaly decemberben írta ki a pályázatot, és az új szakasznak 2007 végére kellett volna elkészülnie. A pályázati eljárás sorozatos csúszásai miatt az átadási határidő 2008 májusára tolódott.

Az immár harmadik pályázat eredményét a legutóbbi kiírás szerint augusztus 16-án kellett volna kihirdetnie az NA-nak, ám augusztus 10-iki közleményükben már azt mondták, hogy az eredményhirdetés néhány hetet csúszhat, ám ennek ellenére az átadás határideje 2008 májusa marad.

A háttérben az áll, hogy a pályázatok elbírálása után az NA megküldte javaslatát a tender nyertesére a gazdasági miniszternek, ám Kóka János szerdán visszaküldte az indítványt, és azt kérte, hogy független jogi és műszaki szakértők bevonásával újra vizsgálják meg a pályázatokat.

A miniszter azért kérte a felülvizsgálatot, mert a hat pályázó közül négyet - közöttük a két legolcsóbb árajánlatot benyújtó konzorciumot - műszaki kifogások miatt kizártak.

Kóka János szerint felmerült annak a gyanúja is, hogy egyes pályázók annak reményében kínáltak olcsóbb árat, hogy bizonyos munkákra utólag kötnek majd velük kiegészítő szerződést.

Az első fordulóban kért árakból azóta a hat pályázó szinte mindegyike tíz vagy több milliárd forintot engedett, de a három legolcsóbb, 42 milliárd alatti ajánlatot benyújtó céget a harmadik fordulóban kizárták.

A kizártak egyike, a Betonút-Vegyépszer konzorcium vezérigazgató-helyettese szerint az ő ajánlatuk megfelelt a kiírásnak, és ha jogszerűtlenül zárták ki őket, perre mehetnek.

Sajtóértesülések szerint az is előfordulhat, hogy mégsem hirdetnek eredményt, hanem újabb, immár negyedik fordulót, esetleg új pályázatot írnak ki.