Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ombudsmani vizsgálat a tűzoltóknál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A műegyetemi tűz oltása során történt tragédia kapcsán megvizsgálja a tűzoltóságok technikai felszereltségét az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Takács Albert az InfoRádiónak elmondta: egy korábbi vizsgálat során Békés megyében több problémát is talált, amelyek - a visszajelzésekből egyre inkább úgy tűnik - viszonylag általános érvényűek.

A tűzoltóság működése intézményi garancia az állampolgárok élet- és vagyonbiztonsága szempontjából. Ha a tűzoltónak a saját életéért kell küzdenie, akkor nyilvánvalóan nem tudja ellátni feladatait - mondta Takács Albert, hozzátéve: ezért is vizsgálódott már korábban is a tűzoltóságnál.

A másfél évvel ezelőtti Békés megyei vizsgálat több eszközbeli, felszereltségbeli hiányosságot feltárt, és a riasztási rendszerben is talált anomáliákat - hangsúlyozta Takács Albert, aki elmondása szerint azóta a visszajelzésekből arra a következtetésre jutott, hogy az ott feltárt problémák viszonylag általános érvényűek.

Országos vizsgálattá válhat

A Békés megyében másfél évvel ezelőtt feltárt hiányosságokat így most más települések esetében is megnézik, amelyből akár országos vizsgálat is lehet, hiszen a budapesti eset kapcsán is nyilvánvalóvá volt a híradásokból, hogy nem volt szükségszerű a három tűzoltó halála - tette hozzá a helyettes ombudsman.

Az InfoRádió kérdésére Takács Albert elmondta: ajánlásai nem kötelező jellegűek, de azokat általában elfogadják. Sokat segíthet egy-egy ügyben a közvélemény ereje, amely ilyenkor a média közvetítésével komoly nyomásgyakorló eszközzé válhat.