Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egy hónap múlva lesz fejlesztési terv

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány várhatóan egy hónap múlva, a társadalmi vita után dönt az Új Magyarország Fejlesztési Tervről - közölte Bajnai Gordon kormánybiztos.

Hozzátette: a kormány ezután határoz a tervezet végleges formájáról, majd benyújtja azt az Európai Uniónak.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy a részletes ágazati és regionális operatív tervek október végéig elkészülnek, amit ugyancsak társadalmi vita előz meg.

Bajnai Gordon elmondta: novemberben 2 évre szóló akciótervet is kidolgoznak, amelyben elsősorban a konkrét projektek szerepelnek majd.

Bajnai Gordon korábban úgy fogalmazott, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv csupán egy ajánlat Magyarország számára, amely tartalmazza a pénzek elosztásának elveit, irányait és megosztását, de valódi és végso tartalommal a társadalmi és gazdasági élet szereploi töltik meg.