Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Új Jobboldal - az MDF céljai

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Új Jobboldal címmel nyilatkozatot fogadott el az MDF politikai célkitűzéseiről a párt országos választmánya.

Hock Zoltán elnökhelyettes közölte: a dokumentum tartalmazza azokat a célokat és törekvéseket, amelyek mentén a párt konzervatív politikai erőteret kíván létrehozni Magyarországon.

Hozzátette: az MDF józan párbeszédet kezdeményez a populista, demagóg látványpolitika helyett, amelynek megvalósítására csak egy új jobboldal képes.

A politikus szólt arról is, hogy az MDF önálló listát állít az önkormányzati választásokra a 19 megyében és a fővárosban, amelyeket az országos választmány változtatás nélkül hagyott jóvá.

A legalább 10 ezer lakosú települések jelentős részében, valamint a megyei jogú városok döntő többségében önálló polgármester- és képviselőjelölteket állítanak az önkormányzati választásokon. Budapesten 18 kerületben indul önállóan az MDF.

A jelöltek 80-90 százaléka szerezte meg eddig a szükséges ajánlószelvényeket.