Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lassabban fogy a magyar

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme az év első hat hónapjában.

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a születések száma kismértékben emelkedett, a halálozásoké jelentősen csökkent az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva.

A népesség becsült lélekszáma 2006. június végén 10 millió 70 ezer volt.

Hasonló a tendencia Budapesten is. Az év első 6 hónapjában 5,5 százalékkal növekedett a születések száma, a halálozásoké pedig 6,8 százalékkal csökkent.

A fővárosi népességfogyás üteme 28 százalékkal kisebb mértékű, mint 2005 első fél évében.

A KSH közölte, hogy országosan az első fél évben jóval kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban.