Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Letöltendő szabadságvesztést kért a volt államtitkárra az ügyész

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében Szabadi Bélára, az agrártárca volt politikai államtitkárára az ellene és társai ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Bíróságon.

Az ügyész azt mondta: az egykori kisgazda politikusnak folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és sikkasztás miatt kell felelnie.

Mintegy négy órán át tartó perbeszédében nyomatékos enyhítő körülménynek nevezte az időmúlást, míg Szabadi Béla esetében súlyosbító körülményként értékelte a halmazati cselekményt, a folytatólagosságot, illetve azt, hogy magas beosztásban követte el a bűncselekményeket.

Mindezek alapján az ügyész szerint Szabadi Béla öttől tizenhárom évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

A vádhatóság képviselője kérte, hogy az alsó határhoz közelítő büntetést szabjon ki a bíróság, és a közügyek gyakorlásától is tiltsa el a vádlottat.

Az ügyész végindítványában összesítette a különböző vádpontokat: ennek alapján a Szabadi-ügy két vádirata összesen 1 milliárd 893 millió forintos hűtlen kezelést takar.

A Szabadi-ügy 2003 decemberében indult. A korábban négy vádiratból álló büntetőperben múlt hét kedden az ügyben eljáró bíró végzéssel leválasztott két vádiratot.

Diós Erzsébet a döntést azzal indokolta, hogy még számos szakértői véleményre van szükség, amelyek még hónapokat vesznek igénybe, ő pedig várhatóan október elejétől távozik a Fővárosi Bíróságról.

A két leválasztott vádiratban Szabadi Béla nem szerepel vádlottként, azok az Agrárinnovációs Kht. által, az ügyészség szerint aránytalanul nagy összegért készíttetett tanulmányok ügyében indultak.

Azokban a vádpontokban, amelyekben Szabadi Béla érintett, várhatóan szeptember végén születhet ítélet.

Az Orbán-kormány egykori politikai államtitkára ellen szóló két vádirat közül az elsőben az szerepel, hogy Szabadi Béla kísérőivel első osztályú jeggyel utazott külföldi repülőútjai során, holott csak komfortfokozatban tehette volna ezt.

A vádhatóság kifogásolta azt is, hogy a volt politikus utasítást adott több, az agrártárca tulajdonában levő cégnek, hogy kössenek reklámszerződést a Ferencvárosi Torna Clubbal.

Az ügyészség szerint ilyen tevékenységgel a társaságok korábban nem foglalkoztak, és a reklámszerződések komoly likviditási gondokat okoztak nekik.

A második vádiratban azzal vádolják a volt politikai államtitkárt, hogy arra utasította az Agrármarketing Centrum Kht. ügyvezetőjét, hogy exkluzív irodaszereket vegyen a cég számlájára, és azokat adja át neki. A sikkasztással okozott kár az ügyészség szerint több mint egymillió forintra tehető.

A vádhatóság szintén Szabadi Bélánanak rója fel azt, hogy arra utasította a TIG Kht. és a Concordia Kht. ügyvezető igazgatóját, hogy fiktív megbízási szerződéseket kössenek adott személyekkel.

Így a vádhatóság szerint a két cégnek összesen mintegy 8 millió forint vagyoni hátrányt okozott. Ez a vádirat tartalmazza azt is, hogy az egykori politikus arra utasította a TIG Kht. ügyvezetőjét, hogy meghatározott cégeknek a piaci árnál alacsonyabb összegért értékesítsen lisztet és cukrot.

Így a társaságoknak több mint 600 millió forint vagyoni hátránya keletkezett. A per szeptember 19-én, illetve szeptember 21-én védőbeszédekkel folytatódik.