Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egy tízmilliárd forintos mondat miatt nem épülhet az M0-ás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy, az építési engedélyből kihagyott mondat miatt legalább két hónapig áll az M0-ás körgyűrű keleti szektorának építése. Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya Zrt. szóvivője elmondta, hogy ha a késés miatt kicsúsznak a határidőből, az ország elvesztheti a beruházásra adott több mint tíz milliárd forintos uniós támogatást.

Felfüggesztette az M0-ás körgyűrű keleti szektorának 3-as számú főút és M3-as autópálya közötti szakaszának építését a Közlekedési Főfelügyelet, miután szeptember végén a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a 8,5 kilométeres szakaszra vonatkozó jogerős építési engedélyt, és új engedélyezési eljárásra kötelezte az elsőfokú környezetvédelmi és közlekedési hatóságot.

A Nemzeti Autópálya Zrt. szóvivője az InfoRádióban megerősítette: egy, a környezetvédelmi engedélyből hiányzó mondat miatt kell felfüggeszteni a szakasz építését.

A csomópont a gond

A környezetvédelmi engedélyben négy csomópont szerepelt ezen a szakaszon, az építési engedélyben viszont már csak három. Időközben ugyanis a Nemzeti Autópálya Zrt. és az érintett önkormányzat megegyezett abban, hogy éppen környezetvédelmi okokból elhagyja a negyedik csomópontot.

Bár a környezetvédelmi engedélyhez csatolták a vonatkozó közmeghallgatási jegyzőkönyveket, a bíróság szerint külön mondatnak kellett volna szerepelnie a környezetvédelmi engedélyben arról, hogy ez az egy csomópont nem fog megépülni. Ez hiányzik az engedélyből - tette hozzá Béni Gyöngyi.

Több mint tíz milliárdba kerülhet a hiba

A szóvivő felhívta arra a figyelmet, hogy amennyiben nem készül el a 2007 év végi határidőig a szakasz, elveszíthetik a több mint 10 milliárdos uniós támogatást.

A felügyelet tájékoztatása szerint az új engedélyeztetési eljárást elkezdték. Reméljük, hogy legkésőbb hatvan napon belül - ami a hivatalos eljárás ideje - újra tudunk dolgozni, és az időjárás is kegyes lesz hozzánk - jegyezte meg Béni Gyöngyi.

A Nemzeti Autópálya Zrt. korábban közölte: az építkezés leállítása folyamatosan történik, és akár két-három hetet is igénybe vehet.