Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai: A főváros feladata és felelőssége a metróprojekt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségénél még várják a főváros 4-es metróra vonatkozó terveit, amelyet majd az Európai Uniónak adhatnak be támogatásért. Bajnai Gordon, a fejlesztéspolitikai kormánybiztos hozzátette, hogy a közlekedési fejlesztésekről szóló operatív program tárgyalásai még tartanak Brüsszellel, és várhatóan júniusban sikerül megállapodni róla.

Az adófizetők érdeke is, hogy a budapesti 4-es metróhoz uniós forrást is fel lehessen használni - mondta el egy szűk körű sajtóbeszélgetésen a fejlesztéspolitikai kormánybiztos.

Bajnai Gordon kiemelte: ha részben közösségi pénzből valósul meg a beruházás, az a magyar költségvetésnek is könnyebbség, hiszen kevesebb adóforintot kell arra fordítani.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője a projekttel kapcsolatban elmondta: annak teljes előkészítése, kidolgozása egyedül a főváros feladata és felelőssége.

Budapestnek kell elkészítenie úgy a beruházás terveit, hogy azt az Európai Unió is támogassa, a közvetítésben pedig segít az ügynökség is - tette hozzá.

Az operatív programokról szóló tárgyalások várhatóan júniusban zárulnak, míg a pályázatok a nyár végén, ősszel jelenhetnek meg.

Bajnai Gordon megerősítette, hogy a 4-es metró szerepel a közösségi forrásból finanszírozandó projektek között. Kiemelte: olyan nagyságrendű összeggel kalkulálnak a metró kapcsán, hogy az ne veszélyeztesse más városok beruházásait.

Demszky Gábor főpolgármester korábban bejelenttette, hogy az unió biztosan támogatja a beruházást, de ezt a nyilatkozatát később módosította a városvezető.

Az InfoRádió megkeresésére a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályán azt mondták: nincsenek késésben, a tervek szerint haladnak a pályázáshoz szükséges munkával, és nyár végére, ősz elejére készülnek el vele, amikorra a pályázatot is kiírják.