Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Idén mindenkinek másfél héttel több szabadság járt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Idén az összes piros betűs ünnep hétköznapra esett, így a szabadságunk másfél héttel meghosszabbodott. Más kérdés, hogy az idén rekordmélységbe süllyedő gazdasági növekedés akkor se lett volna magasabb, ha kevesebb a szabadság.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy november elejéig négyen vásárolták meg a lovi privatizációjára, valamint a lóverseny- és bukmékeri fogadás szervezésére kiírt koncessziós pályázatot. Két nagy hal is akad közöttük: a Szerencsejáték Zrt. és a Danubius Hotels fő részvényese. Mellettük a Dunakeszin található téli lóversenypálya tulajdonosa is érdeklődik a Nemzeti Lóverseny Kft. iránt. A tenderkiírás szerint a lóverseny- és a bukmékeri rendszerű fogadás koncessziós időtartalmát húsz évre hirdették meg. Az évente fizetendő koncessziós díj is szép summa lenne. A minimumárat a lóversenyfogadás szervezésére bruttó 100 millió, míg a bukmékeri fogadás esetében bruttó 400 millió forintban határozták meg. Ebből a megjelent pályázati felhívás alapján - sikeres eljárás esetén - az államnak legkevesebb tízmilliárd forint bevétele lenne.

A Magyar Nemzet szerint jelentős részben erdők és közkertek övezetátsorolását, beépítését szorgalmazó előterjesztésről dönt csütörtökön a fideszes vezetésű fővárosi XII. kerületi képviselő-testület. Ötven ingatlanon csaknem 26 hektár zöld területet érint a javaslat, amely feloldaná a városrész egyik legértékesebb telkére korábban elrendelt változtatási tilalmat is. Az önkormányzat állítja, több helyszínen közpark kerülne az erdők helyére, a javaslat szerint azonban a fő ok a kerület vagyongyarapodása, és a lap úgy tudja, hogy van olyan ingatlan, ahol lakópark épül.

Az Index.hu arról ír, hogy idén az összes piros betűs ünnep hétköznapra esett, így a szabadságunk másfél héttel hosszabb lett annál, ami amúgy jár. Az internetes portál megjegyzi, hogy az idén rekordmélységbe süllyedő, a környező országokét többszörösen alulmúló gazdasági növekedés akkor se lett volna magasabb, ha kevesebb a szabadság. Az egyelőre csak az első félévre rendelkezésre álló idei adatok azt mutatják, hogy az úgynevezett munkanaphatás nem befolyásolta érdemben a GDP-növekedést - mondta az Indexnek Virág Barnabás. Az MNB szakértőjének szavai azt jelentik: hiába esett az összes piros betűs ünnep hétköznapra, az elvesztett munkaórák negatív hatása nem látszik az adatokból. A megszorítás kiváltotta növekedési sokk miatt így is, úgy is 2 százalék körüli lehet az idei GDP-bővülés, amely nem lett volna magasabb akkor sem, ha több ünnep eleve hétvégére esik.