Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fidesz: Az SZDSZ az ingatlanadó ügyében is legyőzte a szocialistákat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz szerint a szabad demokraták az ingatlanadó ügyében is legyőzték a szocialistákat. A szocialisták a parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén leszavazták, hogy az ingatlanadót érintő saját módosításuk még az Országgyűlés elé kerüljön, így a mostani felállás szerint 2009-tól mégis bevezethetik az egységes ingatlanadót.

A Fidesz, amely egy hete a kormánytagokkal és az SZDSZ-szel együtt úgy szavazott, hogy bevezethető legyen a csak értékalapú ingatlanadó, mostanra arra az álláspontra helyezkedett: semmilyen módon nem tudja elfogadni az ingatlanadót.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szombaton jelentette be, hogy a Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az értékalapú ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság javaslatát, amely meghagyná az önkormányzatok jelenlegi lehetőségét a négyzetméter-alapú építményadó kivetésére.

Az SZDSZ szava döntött?

A koalíción belül győzött az 1 százalékos támogatottsággal rendelkező SZDSZ javaslata - mondta az InfoRádióban Tállai András fideszes képviselő.

Mint mondta, a szocialisták lehetővé akarták tenni, hogy az ingatlanadót az önkormányzatok választásától függően érték- vagy területalapon vessék ki. A szabad demokraták hatására azonban saját javaslatukat kivették az adótörvényeket módosító csomagból.

A Fidesz épp ezért nemmel fog szavazni az egész adócsomagra - benne az ingatlanadóra -, mert úgy vélik: az emberek már nem viselnének el még egy terhet.