Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Adók és szolgáltatás: vita az állam feladatáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Minden állami szolgáltatás jelentős költséggel jár, és az állam ezeket a költségeket nem tudja másból fizetni, mint a beszedett adókból - mondta az InfoRádiónak Draskovics Tibor kormányzati igazgatásért felelős tárca nélküli miniszter. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint nem működik jól az állam, mert alapvető szerepe a szolgáltatás kellene, hogy legyen, de Magyarországon a magas adóterhek mellett minimális szolgáltatást nyújt az állam.

Az embereknek maguknak kell a lehető legnagyobb erőfeszítést megtenni, hogy boldoguljanak és felelősséget viseljenek magukért és a családjukért - mondta Draskovics Tibor a Századvég Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány által az állam változó szerepéről rendezett konferencia után az InfoRádiónak.

A kormányzati igazgatásért felelős tárca nélküli miniszter kifejtette: az állam dolga, hogy ennek az erőfeszítésnek a feltételeit igyekezzék megteremteni, és segítsen azoknak, akik erre nem képesek.

Akkor lehet az egyéni felelősségvállalást követelni, ha azokon a területeken, ahol az államnak van feladata, ott az állam is felelősebben viselkedik - tette hozzá a tárcavezető.

Kevesen adóznak

Draskovics Tibor kiemelte: az adózó úgy érzi, hogy sok adót fizet, de ez azért van így, mert az összes adóterhet kevesen viselik. Ki kellene terjeszteni az adó és járulékfizetők körét - hangsúlyozta.

Minden állami szolgáltatás jelentős költséggel jár, és az állam ezeket csak az adókból tudja fizetni - mondta a kormányzati igazgatásért felelős tárca nélküli miniszter.

Draskovics Tibor hozzátette: ha valaki nyugdíjemelésről, vagy 14. havi nyugdíjról beszél, az nem teszi hozzá, hogy ez azt jelenti, fel kell emelni a járulékot, mert másból nem lehet ezt finanszírozni. Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint az állam feladata egy közösség külső és belső védelme, a vagyon, életbiztonság biztosítása, és a tisztes gyarapodás lehetőségének megteremtése.

Az ellenzéki politikus kiemelte: intézményesített érdektelenség és felelőtlenség van a közszférában. A köztisztviselők nem arra a kormány által hangoztatott eszmére adnak példát, hogy a szabályokat minden körülmények között meg kell tartani, hanem arra, hogy az tud boldogulni, aki jó időben van jó helyen - tette hozzá.

Navracsics Tibor úgy látja, az államnak először a saját háza táján kell rendet tennie. A politikus úgy fogalmazott: amíg az állam nem tiszteletreméltó, nem várhatja el az állampolgároktól, hogy tiszteletreméltók legyenek.

Az állam rászorította a magyarokat az öngondoskodásra

"Az emberek nem képmutatók. Az emberek túlnyomó többsége becsületesen fizeti az adót, becsületesen fizeti a járulékot. Tegyük hozzá, Európában az egyik legsúlyosabb adóterhelése a magyar lakosságnak van, joggal várják el ennek megfelelően a szolgáltatásokat" - mondta a fideszes politikus.

Navracsics Tibor kiemelte: "az állam nem képes megszervezni a saját maga ellátórendszerét. Az elmúlt 25 év pontosan azt bizonyította, hogy a magyar állampolgárok nagy mértékben öngondoskodók, mert az állam rászorította őket az öngondoskodásra."

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, kétfajta állami szerepvállalás ismert: az angolszász típusú alacsony adóztatási szinttel és korlátozott állami szerepvállalással, valamint a kontinentális típusú, magasabb adóztatási rendszerrel, szélesebb állami szerepvállalást nyújtva. "Magyarországon sikerült a kettőt ötvözni: magas adóztatás mellett alacsony állami köztelezettség vállalással működő államot működtetünk" - emelte ki.

Navracsics Tibor szerint erkölcstelen a kormány részéről, hogy azoknak az embereknek akarja megmagyarázni, hogy nincs ingyenes egészségügyi szolgáltatás és oktatás, akik egész életükben fizették a közterheket és a járulékokat.

A politikus úgy vélekedett, probléma az is, hogy a politika megszállta a közigazgatás felső szféráját. Egy karrier köztisztviselő maximum a főosztályvezetői posztig tud eljutni, a szakállamtitkári szint már politikai kinevezett.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ