Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lomnici: az igazságszolgáltatás nehéz helyzetben van az anyagi gondok miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint a bíróságok súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Lomniczi Zoltán szerint szükség van a plusz forrásokra a bírósági épületek felújítására és a bírák elvándorlásának megakadályozásáért. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a köztársasági elnökkel tárgyalt ezekről a gondokról, és átadta Sólyom Lászlónak a bíróságok működéséről szóló vizsgálat jelentését.

A magyar igazságszolgáltatás nehéz helyzetben van leginkább az igazgatási tevékenység és az igazságszolgáltatási szervezett alulfinanszírozottsága miatt - mondta az InfoRádiónak a Legfelsőbb Bíróság elnöke egy kutatásra hivatkozva.

Lomnici Zoltán kiemelte, hogy a Pécsi Tudományegyetem munkatársai által készített kutatás szerint a bírók függetlennek tartják a bíróságok munkáját, és azok szakmai irányítása és igazgatása törvényesen zajlik.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint szükség van a plusz forrásokra a bírósági épületek felújítására, illetve a bírák elvándorlásának megakadályozásáért miatt is.

Hanganyag: Molnár Anikó