Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tizenhat centi hiányzik a boldogsághoz

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mindössze 16 centiméter hiányzik ahhoz, hogy a Könyves Kálmán körút feletti vasúti átjáró alatt, észak felé kamionok is átférjenek - mondta Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője. Így azonban a magasabb járműveknek Kőbánya egyik csendesebb övezetében kell kerülőt tenniük.

A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződésében lévő vasúti felüljárót és környezetét tíz évvel ezelőtt újították fel. A probléma azóta megoldatlan.

Akkor az északi oldalon 2 méterrel kimélyítették az utat, így itt elférnek a nagyobb járművek. A másik oldalon azonban ez nem történt meg, ezért ebben az irányban a kamionoknak le kell térniük a külső körútról.

Fónagy János szerint ezt kétféleképpen lehetne orvosolni: vagy a másik oldalt is ki kellene mélyíteni, vagy meg kellene szűntetni a vasúti átjáró legszélső sínpárját. Mint mondta, ez a járműjavítóba vezet, és szinte egyáltalán nem használják már.

De hogy mindez mennyibe kerülne, arra nem tudott válaszolni, mint ahogy arra sem: honnan teremtenék elő a szükséges forrásokat. Mint mondta, a kerület már felkereste a fővárosi önkormányzatot, de hiába: a költségek a 2008-as költségvetésben sem szerepelnek majd.

A főváros szerint az lenne a megoldás, ha a kerület megelőlegezni az összeget, erre azonban Kőbányának nincs pénze.

Útlezárást terveznek

Útlezárással akar tiltakozni a kőbányai Pongrác út környékének lakossága, ha a Fővárosi Polgármesteri Hivatal továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy a fővárosban a Könyves Kálmán körútról érkező kamionok is a vasúti híd alatt haladhassanak tovább a Hungária körút felé - közölte az MTI jelentése szerint Agócs Zsolt helyi önkormányzati képviselő a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Évek óta próbálják meg elérni a fővárosnál eredménytelenül, hogy a Budapest kezelésében lévő Könyves Kálmán körút-Hungária körút szakaszán oldják meg ezt a problémát, s vezessék el a vasúti híd alatt a kamionforgalmat. Most már megelégelték az időhúzást.

Agócs Zsolt kérdésre válaszolva elmondta: az útpálya mélyítéséhez a közművezetékek felmérésére már rendelkezésre áll egymillió forint, s ez a munka hamarosan elkezdődik, de a kiviteli terveket a fővárosnak kellene elkészíteni.

Arról nem tud, hogy per indult volna a tervezők vagy a terveket jóváhagyók ellen amiatt, hogy egy ilyen fontos útszakaszon az egyik oldalon biztosították a kamionforgalmat, a másik oldalon pedig nem.

Hanganyag: Sigmond Árpád