Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elkerülnék a szocialisták a sajtón keresztüli üzengetést

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Helyet és keretet biztosítana az MSZP választmánya a párton belüli vitáknak. Erről a testület elnöke beszélt a választmány zárt ülése után.

Simon Gábor úgy vélte: így kiküszöbölhető, hogy a szocialista vezetők különböző álláspontjai ne a nyilvánosságon keresztül megfogalmazott politikai üzenetek legyenek, hanem érdemi párbeszéd jöjjön létre. A választmányi elnök arról nem kívánt nyilatkozni, hogy mely MSZP-s politikusokra gondolt.

Simon Gábor azt mondta, hogy a most készült felmérés alapján lényegesen jobb állapotban vannak az MSZP szervezetei, mint ahogy az kívülről látszik.

Közlése szerint a választmány egyetértett azzal, hogy a következő hónapokban erősíteni kell a pártszervezetek felelős vezetőinek, képviselőinek szerepét a reformok megértésében, megismertetésében és a reformok elfogadtatásában.

A választmány a zárt ülésen egyebek mellett a jövő évi költségvetésről és az ötpárti tárgyalások tapasztalatairól is tárgyalt.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője reagálásában úgy fogalmazott: a szocialisták és a Gyurcsány-kormány lenullázta magát és Magyarországot, és ez utóbbi a nagyobb baj.

Az ellenzéki párt úgy véli: a történtek után sokkal nehezebb lesz újra talpra állítani az országot, a szociális válságba sodort Magyarországon pedig nincs már semmi jelentősége annak, miről beszélgetnek, vitáznak a szocialisták a választmányi üléseiken, senki nem hisz már nekik.

Hanganyag: Seres Gerda