Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Politológus: MSZP-s képviselők mondhatják, netovább!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Simon János politológus szerint a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb szakszervezeti demonstrációja zajlik a Kossuth téren. A Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének munkatársa az InfoRádiónak azt mondta: a szerdai sztrájkkal valószínűleg mélyülnek az MSZP-n belüli törésvonalak is.

Simon János közölte: nem kormánybuktató tüntetésről, hanem a kormány szándékaival szembenálló akarat-kifejezésről van szó.

Ez egy szakszervezetek által szervezett demonstráció, amely a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb - jelentette ki.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy "ez a kormány már nem az a kormány, amely két évvel ezelőtt volt".

Itt maga a kormány mögött álló politikai erőcsoportok is sokkal tagoltabbá váltak, így az MSZP-n belül is vannak eltérő vélemények és az SZDSZ sem homogén többé - mondta.

Simon János úgy vélekedett, hogy a tüntetése a politikai erővonalakat is polarizálják.

Hatása van még a szocialista képviselőkre és a társadalom szélesebb rétegeire is. Azok, akik nincsenek ott a tüntetésen, azok is sok mindent újragondolnak - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének munkatársa.

Hozzátette: a sztrájkoknak nagyon sok következménye lehet, köztük az, hogy egyes szocialista képviselők azt mondhatják, "megállj, netovább, utat tévesztettünk".

Ugyanakkor lesznek olyanok is, akik azt mondják, hogy ma már a szocialista pártnak, illetve a kormánynak olyan nagy a népszerűtlensége, hogy újra kell gondolni néhány dolgot - mondta Simon János.