Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Budapesti randalírozó: ólomgolyókkal lőtte a rendőröket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Eljárás indult az ellen a négy ember ellen, akiket a Liga Szakszervezetek szerda esti demonstrációját követő zavargások után előállítottak a rendőrök - közölte a BRFK szóvivője.

Tafferner Éva elmondta: az előállítottakkal szemben egy esetben hivatalos személy elleni erőszak miatt, három esetben pedig jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indult eljárás.

Hozzátette: egy fiatalember ellen azért indult hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás, mert csúzliból ólomgolyókat lövöldözött a rendőrökre.

A szóvivő közölte, hogy a rendőrök a rendzavarást követő igazoltatások során elfogtak egy, vagyon elleni bűncselekmény miatt körözött embert is.

A Liga Szakszervezetek demonstrációja után mintegy 300-400 rendbontót szorítottak ki a rohamrendőrök a Kossuth térről, majd több belvárosi utcából.

A tüntetők kukákat borogattak, autókat rugdostak és égő fáklyákkal, petárdákkal, kövekkel dobálták a rendőröket. Az akció este kilenc előtt fejeződött be, a tüntetők többsége szétszéledt.