Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány: Amikor a magányos emberhez valaki becsenget

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A miniszterelnök szerint érdemes tartani a kapcsolatot az Európai Uniós kisebb országaival. Gyurcsány Ferenc erről balti látogatásának alkalmával írt internetes naplójába.

"Tudom, sokan és sokszor kérdezik, mi a közvetlen hasznunk abból, hogy erőfeszítéseket teszünk a Litvániával, Észtországgal vagy Lettországgal való magas szintű kapcsolatok ápolására. Én mindig egy nagyon egyszerű kérdéssel szoktam válaszolni: mi a haszna a barátságnak?" - tette fel a kérdést a kormányfő blogjában.

Gyurcsány Ferenc közölte: Magyarországnak az Európai Unió legtöbb országával harmonikus, normális kapcsolatunk van, "mondhatnánk úgy is, hogy nem történik semmi különös".

"Én viszont nem így gondolom. Azt hiszem, hogy valami nagyon is fontos történik. Először Európa történetében több mint két tucat ország saját elszánásából elkezd együttműködni, kíváncsiak egymásra, meghallgatják egymás gondjait, bajait" - vélekedik bejegyzésében a miniszterelnök.

"Tudják, milyen az, amikor egy évek óta magányos emberhez valaki becsenget? És az, amikor alávetett nemzetek, akiket történelmük, sorsuk megfosztott önállóságuktól, szabadságuktól, egyszer csak évek, vagy évtizedek után elkezdenek érdeklődni egymás iránt?" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: mélységesen hisz ezekben a találkozókban, mert "Európa nem történik, hanem csináljuk".

"Mi csináljuk, az Európai Unió tagjai! De ez nem megy erőfeszítések nélkül, a hazai hétköznapok ezernyi gondjához-bajához kötődő szálak időleges oldása nélkül. Tudom, hogy a mai nyilvánosság minden napra vár valamilyen történetet: mit csinálunk, mi lesz másként, mi fog megváltozni holnaptól. Magyarországon sok minden változik, sőt, úgy gondolom, nagyon is sok minden" - mondta a miniszterelnök

Kijelentette: Magyarország tudatában van annak, aktív szereplőként dolga van az Európai Unióban.

A kormányfő szerint a három balti ország - Észtország, Litvánia és Lettország - hatalmas kihívásokkal néz szembe.

"Sokkal nehezebb volt a történelmük, mint a miénk, magyaroké. Sok tekintetben sérülékenyebbek, mint mi, fejlődésük is más utat járt be. De tele van tanulsággal az elmúlt 15-16 év. Hogyan lehet pár milliós országként hatást gyakorolni Európára. (...) Hogyan lehet összeegyeztetni a nemzeti elvet azzal a ténnyel, hogy a balti országok közül kettőben az orosz ajkú kisebbség aránya eléri a 30 százalékot és az ennek kapcsán kialakult viták nagyon messzire és mélyre nyúlnak. Nem tudom, Magyarország ismeri-e ezeket a problémákat. Attól tartok, nem" - írta.

"Mi inkább a magunk gondjával vagyunk elfoglalva, és azt hisszük, a mi gondunk a legnagyobb Európában. Pedig a gondok, a konfliktusok így nem összehasonlíthatóak. Nyugalom meg türelem kell, hátradőlve végig kell hallgatni, és közösen átbeszélni ügyeinket. Nagy a tisztelet bennem ezek iránt az országok iránt. Kíváncsi vagyok arra, hogy ők hogyan csinálják. Nem szégyellek tanulni tőlük" - olvasható a Gyurcsány-blogban.