Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szakértők vizsgálják, mit lehet megvalósítani a pécsi EKF-projektből

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem személyes konfliktus, hanem szakmai okok miatt távozik a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatója - mondta a program főigazgatója. Mészáros András szerint Méhes Márton állításai nem felelnek meg a valóságnak. A program főigazgatója ugyanakkor elismerte az InfoRádiónak, hogy az eredeti pályázatnak csupán egy részét sikerül megvalósítani. Egy bizottság december közepéig méri fel, hogy mely projektek azok, amelyek még a hátralévő két év alatt tető alá hozhatók.

Nem időzítette szerencsésen kilépését a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból annak művészeti igazgatója, Méhes Márton - mondta az InfoRádiónak a program főigazgatója.

Mészáros András közölte: néhány napon belül megtalálják a megoldást arra, hogyan pótolják a kieső személyt.

Méhes Márton azzal indokolta döntését, hogy elvették tőle a döntés lehetőségét a szakmai, illetve a pénzügyi kérdésekben, ő csak az előkészítésben vehetett volna részt.

A program főigazgatója elmondta: a csapatban a művészeti igazgató ugyanolyan szakmai vezető, mint a kommunikációs vagy a pénzügyi igazgató, nem rendelkezik semmilyen különleges jogosítvánnyal.

Nem vontak el

Mészáros András szerint nincs szó arról, hogy elvontak jogosítványokat, amelyek átkerültek "a hatalmat gyakorló gonosz főigazgatóhoz".

Méhes Márton már az ötödik meghatározó személy, aki távozott a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projektből, a főigazgató azonban úgy véli, mivel mindegyiküknek más-más oka volt arra, hogy otthagyja a programot, az esetek között nincs összefüggés.

Mészáros András elmondta: az a pályázat, amellyel Pécs elnyerte a jogot, hogy 2010-be Európa kulturális fővárosa lehessen, "egy nagyon jó szándékú tervezés, ötletelés volt".

Jelenleg azonban szakértőkkel, tanácsadókkal egyeztetnek arról, hogy a mai lehetőségek között mit lehet megvalósítani.

A program főigazgatója közölte: az öt főprojekt közül is kikerülhetett volna valamelyik, ha a szakértők megvalósíthatatlannak tartják, de azokat minden bizonnyal megrendezik, végrehajtják. Erkölcsileg káros

Nyilvánvalóan nem készül már el az a szakmai anyag, amelyet Méhes Mártonnak, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatójának kellett volna leadnia december 3-ig, ez pedig sok szempontból hátráltatja a programot - mondta az InfoRádiónak a pécsi Fidesz-KDNP frakció vezetője.

Révész Mária hozzátette: Méhes Márton lemondása mégis elsősorban erkölcsileg árt a projektnek. A politikus szerint most, hogy az ötödik fontos személy is a távozás mellett döntött, el kellene gondolkodni arról, hogy valami nincs rendben a programmal.

A pécsi Fidesz-KDNP frakció vezetője úgy véli: a projektnek nincs olyan irányítási struktúrája, amelyben az építészigazgatónak és a művészeti igazgatónak is meglett volna az a hatásköre, ami a munkájuk elvégzéséhez szükséges.

Júniusban érkezett a projekt élére a "rendkívül agilis és határozott" Mészáros András, aki azt a szervezetet, amely az EKF levezénylésére hivatott, egy gazdasági társaságként kezeli - fűzte hozzá Révész Mária.

Dönteni kell

A politikus elmondta: Mészáros András és Méhes Márton között régóta megvolt a konfliktus, nyáron már békéltető megbeszéléseket is vezetett köztük Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.

"Akkor úgy látszott, hogy rendbe jönnek a dolgok, aztán ősszel bejött két olyan előterjesztés, amelyben komoly hatásköröket vontak el Méhes Mártontól" - közölte a pécsi Fidesz-KDNP frakció vezetője.

Révész Mária úgy véli: nincs nagy beleszólásuk a helyzet alakulásába, mivel a kulturális bizottságot is későn értesítik a változásokról, az ellenzéket pedig mindig leszavazzák.

A politikus közölte: a város vezetésének döntenie kell arról, hogy mely beruházásokat akarja végrehajtani, és hogy fenntartható-e az az elképzelés, amellyel megnyerték a pályázatot. Révész Mária szerint nem.

Hanganyag: Seres Gerda