Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szerencsi erőmű: a tárca tehetetlen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Helyi népszavazást szorgalmazott a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű felépítése ellen Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter az Országgyűlésben Katona Kálmán (MDF) interpellációjára válaszolva.

Az erőművel kapcsolatos engedélyezési eljárások jogszerűen folytak le, de ebből nem következik az, hogy erőművet kell építeni Tokaj-Hegyalján - közölte a politikus, hozzátéve: arra biztatta az eljárásban résztvevőket, hogy kezdeményezzenek helyi népszavazást.

Hozzátette: olyan szempontok is felmerülhetnek, amelyeket nem lehet egy hatósági eljárásban elbírálni. Az is fontos szempont lehet, hogy sokan úgy gondolják, az erőmű nem illik bele a tájba.

Mint mondta, az erőmű minden szempontból megfelel a szigorú környezetvédelmi előírásoknak.

Fodor Gábor azt mondta: kezdeményezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél, változtassák meg a jogszabályokat, hogy a környezetvédelmi minisztériumot az előzetes eljárásokba is bevonják.

Katona Kálmán úgy vélte, a miniszternek nem népszavazást kellene kezdeményeznie, hanem át kellene vizsgálnia, jók-e azok a törvények, amelyek nem tudják megakadályozni, hogy a világörökségi területen erőmű épüljön. Az ellenzéki politikus világörökségi törvény elkészítését javasolta.

Katona Kálmán azt kérdezte, mit tett a miniszter annak érdekében, hogy ne épüljön erőmű a borvidéken, és hogy más világörökségi területen se létesülhessen oda nem való beruházás.

Az MDF-es képviselő azt mondta: a hatástanulmány szerint a megújuló energiaforrást használó erőmű nem terheli a megengedettnél jobban a környezetet, a világörökségi terület pedig nem élvez speciális védelmet.

Nem zárható ki az sem, hogy a borvidéken újabb engedélykérő jelentkezzen - tette hozzá.

Az interpellációra adott választ a képviselő nem fogadta el, a Ház azonban 163 igen, 100 nem szavazattal és 3 tartózkodással elfogadta.

Hanganyag: Herczeg Zsolt