Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rendíthetetlen optimizmus: Veres szerint vége a nehéz időknek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány az államháztartás konszolidációs programjának tervezésekor tudatában volt annak, hogy a gazdasági növekedés átmenetileg lassul, az infláció pedig időlegesen gyorsul - mondta a pénzügyminiszter. Veres János a jövő évi költségvetés vitájának zárszavában, a parlamentben hozzátette: Magyarország a nagy rendszerek reformja miatt most átmeneti állapotban van.

A pénzügyminiszter elmondta: ahogyan az egyensúlyjavulás sikeresen végbemegy, úgy a növekedés lassulása tapasztalható.

Ezek olyan párhuzamos folyamatok, amelyek egyaránt azt mutatják, hogy a program sikeresen megvalósulóban van - jelentette ki Veres János.

A pénzügyminiszter megjegyezte: önmagában persze kedvezőtlen, ha a negyedéves GDP-adat egy százalékot mutat.

Ez a szám azért ilyen alacsony, mert a reformok eredményesek, csökken az állam, és a kisebb állam egyszeri hatásként a GDP lassulásában is érzékelhetővé válik - tette hozzá.

Veres János hangsúlyozta: 2009-től lényegesen gyorsabb ütemben növekedhet a magyar gazdaság.

Hozzátette: a 2006-2007. évi fiskális konszolidációt követően további, ilyen jellegű megszorító intézkedésre már nem lesz szükség.

A lakosság jövedelmi helyzetének javulásával összhangban a 2007-es visszaesés után ismét növekszik majd a háztartások fogyasztása.

A pénzügyminiszter szerint a felsorolt tényezők, valamint a folyamatos húzóerőt jelentő exportnövekedés a biztosítékai annak, hogy a GDP-növekedési üteme 2009-től kezdve tartósan a 4 százalékos sávba emelkedjen.

A miniszteri zárszó után a képviselők elfogadták a kormány által támogatott 169 módosító indítványt.

A javaslatokra a 334 jelenlevő képviselő közül 327 szavazott igennel, 7 nemmel, tartózkodás nem volt. A 2008. évi büdzséhez összesen 581 módosító indítványt nyújtottak be.

Daróczi Dávid kormányszóvivő korábban elmondta: a kabinet által támogatott javaslatok 14,2 milliárd forintos átcsoportosítást jelentenek az általános tartalék terhére. Hozzátette: a kormány csaknem 30 célra javasolt többlettámogatást.