Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hetvenegy óriásprojekt támogatását jelentette be a kormányfő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újabb 71 kiemelt projekt elfogadásáról döntött a kormány - jelentette be a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc az egyik nyertes projekt, a "Királyi Séta - történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" színhelyén hangsúlyozta: a kiemelt projektek számára 135 milliárd forint közpénzről döntött a kabinet.

Az újabb támogatott projektek alapján a többi között fel- és újjáépülnek a gyógyturizmust szolgáló termálfürdők, megújulnak a királyi városok műemlékei, újabb utakat építenek.

Továbbá folytatódik a kórházak fejlesztése, Záhonyt "Európa keleti kapujaként" gazdasági központtá fejlesztik, és jelentős összegeket fordítanak az e-közigazgatás kiépítésére.

A kiemelt projektek olyan nagyberuházások, amelyek országos, illetve régiós jelentőségüknél fogva nem "férnek bele" egyik pályázati kiírásba sem, ezért speciális eljárásrend alapján dönt a kormány az elfogadásukról.

Eddig 156 pályázatot írtak ki, a leköthető források összege közel 1.200 milliárd forintot tesz ki.

A kormány a független szakmai zsűri javaslata, valamint a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület véleménye alapján 100 projektet értékelt most, és további 47 fejlesztést bírál el jövő év januárban.

A közlemény szerint összesen 216 projektet nyújtottak be, ebből formai ellenőrzésen 147 megfelelt.

A kormány elé 100 projekt került most, 2008. januárjában 47 projekt megy a kabinet elé. Ebből a 100 projektből a kormány 71-et támogatott, továbbfejlesztésre javasolt 16-ot, 13-at elutasított.

A támogatott projektek egy része a turizmus fejlesztését szolgálja. Ilyen például a büki gyógyfürdő fejlesztése, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely és Királyi Sétány építése, a máriapócsi bazilika rekonstrukciója, vagy a nyíregyházi állatkert fejlesztése.

A Fidesz szerint nem Gyurcsány dolga a bejelentés

A Fidesz szerint nem elfogadhatatlan, hogy a miniszterelnök országjárás keretében jelenti be az EU-fejlesztéseket, mert azokatt a nyertes pályázóknak kellene közzétenniük.

Ékes József (Fidesz) úgy vélte, ha tiszta döntési és pénzfelhasználási mechanizmus alakul ki, akkor nem a kormányfőnek, hanem a sikeres pályázóknak kell az ilyen bejelentéseket megtenniük.

"Ha megnézzük, hogy a miniszterelnök és a tárcavezetők mennyi EU-pénzt ígértek, akkor lehet, hogy háromszor akkora összegre lenne szüksége Magyarországnak, mint amekkora összeget az EU megszavazott a 2007-2013 közötti időszakra" - fogalmazott a fideszes képviselő.

Szerinte ha túl magas összegeket ígérnek a politikusok és annak csak töredéke valósul meg, akkor az állampolgárok csalódottak lesznek.