Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mit tehetünk a jeges úton történt balesetek után?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tömegesen érkeznek a kárigények a biztosítókhoz azoktól, akik elestek a jégen és megsérültek. Hantos Ádám ügyvéd szerint az ilyen jellegű perek száma is több tucatra tehető. Fontos, hogy a károsultnak kell bizonyítania, valóban az eltakarítatlan hó, illetve jég miatt esett el, érdemes tehát az esetet azonnal dokumentálni - tette hozzá a biztosítási és kártérítési szakértő. Súlyos sérülés esetén a kártérítés akár 3-4 millió forint is lehet.

Hantos Ádám kifejtette: a károsultaknak először nem peres úton kell megpróbálniuk érvényesíteni a kárigényt, vagyis a balesetért felelős személyhez, szervhez, illetve annak biztosítójához kell fordulni.

Ha így nem sikerül megegyezni a kártérítésről, akkor lehet a bíróságra benyújtani a kárigényt - mondta.

Az ügyvéd közölte: minisztériumi rendelet szabályozza, hogy kinek kell tisztán tartania a közutakat és a járdákat.

Ennek alapján a járdák hó- és jégmentesítése a járdaszakaszhoz tartozó ingatlan tulajdonosának vagy bérlőjének kötelezettsége.

Minden esetben a károsultnak kell bizonyítania a baleset bekövetkeztét, és annak körülményeit - közölte Hantos Ádám.

Érdemes a baleset után rögtön fényképeket készíteni, a tanúkkal nyilatkozatot aláíratni, és ezzel együtt benyújtani a kárigényt, különben semmi nem igazolja, hogy a baleset úgy és akkor történt meg - fejtette ki az ügyvéd.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa