Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ördögi tervvel és mérgező mini vodkásüveggel fenyegetőztek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy skót nacionalista csoport nevében azzal fenyegetőztek, hogy megmérgezik egy angol város vízhálózatát, így emberek ezreit ölve meg - hangzott el a hétfői manchesteri tárgyaláson.

A figyelmeztető üzenetet egy skót újságírónak küldött csomag tartalmazta. Az üzenet szerint egy skót terrorista szervezet "angol emberekkel akart végezni véletlenszerűen, megkülönböztetés és bűntudat nélkül". A csomagban emellett volt egy mini vodkás üveg is, amely halálos mennyiségű marólúgot tartalmazott.

Egy frissen megválasztott blackburni tanácsos is kapott egy mérgező folyadékot tartalmazó küldeményt.

A levelet a Skót Nemzeti Felszabadítási Hadsereg írta alá, és azt követelte, hogy az angolok teljesen vonuljanak ki Skóciából.

A fenyegető üzenetek kapcsán a rendőrség tavaly májusban őrizetbe vette Wayne Cookot. A 45 éves angol férfit azzal gyanúsítják, hogy ő küldte a leveleket, de a hétfői manchesteri tárgyaláson ezt Wayne Cook tagadta.

Egy másik gyanúsított, a 43 éves Steven Robinson már beismerte a vádakat, de az ügyészek szerint Wayne Cook is közreműködött az akcióban.

A tárgyalás folytatódik a manchesteri bíróságon.