Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sólyom László a kárpátaljai magyar oktatás gondjairól tájékozódott

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elsősorban az ukrán felvételi rendszerrel összefüggő problémákról tárgyalt kárpátaljai magyar vezetőkkel Beregszászon Sólyom László köztársasági elnök.

Az államfő úgy fogalmazott: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának döntő szerepe van abban, hogy a magyarság megmaradjon Kárpátalján.

Sólyom László a diplomák elismerésével összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érettségi vizsgákat a jövőben magyar nyelven kellene tartani, mert ez biztosíthatná az utánpótlást a magyar főiskola számára.

Csernicskó István, a beregszászi főiskola rektorhelyettese azt mondta: Ukrajnában idén először jelenti a felvételi vizsgát is az emelt szintű érettségi .

Sólyom László államfő és Viktor Juscsenko délutáni, munkácsi találkozóján  az ukrán államfő ígéretet tett a magyar köztársasági elnöknek a magyar diákok, tanárok, illetve oktatási intézmények számára hátrányos problémák orvoslására.

Az ukrán elnökkel Munkácson tartott megbeszélése után Sólyom László magyar újságíróknak elmondta, hogy mindenképpen hátrányosan érinti a kárpátaljai magyar diákokat az, hogy újabban az egységes érettségi-felvételit ukránul kell letenni. Sólyom László hozzátette: van szándék az ukrán félben a probléma rendezésére.