Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felfüggesztés és fegyelmi eljárás az index.hu magnófelvétele miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Fegyelmi eljárás indult a Fővárosi Főügyészség szóvivője ellen, akit egyben szóvivői beosztásából is felfüggesztettek hétfőn; Varga Gergely az Index internetes portál által a napokban nyilvánosságra hozott hangfelvétel tanúsága szerint egy tavaly szeptemberi, a rendőrök ellen folyó büntetőügy tárgyalása kapcsán azt állította: tudja, kik a valódi elkövetők, de nem ők ülnek a vádlottak padján.

A Büntető törvénykönyv szerint az ügyészség akkor tudna a hamis tanúzás vonatkozásában eljárni, ha a bíróság feljelentést tenne, mert a törvény ezt mondja ki - közölte az InfoRádióval a fővárosi főügyész.

Varga Gergely, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az index.hu birtokába került hangfelvétel szerint azt mondta: tudható hogy kik voltak azok a rendőrök, akik ártatlan embereket bántalmaztak 2006 őszén, de nem őket fogták perbe.

Ihász Sándor hangsúlyozta: hivatalból az ítélet jogerőre emelkedése után vagy a feljelentés alapján tudnak eljárni.

A fővárosi főügyész elmondta, hogy jelenleg nincs a birtokában olyan egyértelmű tényadat, ami bizonyítaná, hogy ez a konkrét fegyelmi eljárás bűncselekményt is megvalósított volna, vagyis Varga Gergely szóvivő egyértelműen, bizonyíthatóan és biztosan tudta volna azt, hogy kik a valódi elkövetők, és ezt elhallgatta.

Ha a fegyelmi eljárás során bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel, meg fogjuk tenni a szükséges intézkedést - hangsúlyozta Ihász Sándor.

Csak egy fegyelmi vétséget vizsgálja az eljárás - tette hozzá a főügyész.

Hanganyag: Litauszky Balázs