Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A papok néhány korty bor után is szívesen vezetnének

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Azzal a kérdéssel fordult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az igazságügyi minisztériumhoz, hogy azok a papok ne veszítsék el a jogosítványukat, akik misebor fogyasztása után autót vezetnek. A kormánybiztos szerint ez lehetetlen.

Németh László az InfoRádióban elmondta: a paphiány miatt sok plébános arra kényszerül, hogy egymás után több településen tartson misét, és azon néhány korty misebort fogyasszon.

A titkár közölte, hogy a bor használata hozzátartozik a miséhez, anélkül érvénytelen a szertartás.

Németh László egy 1974-es megállapodásra hivatkozott, amely szerint Miklós Imre akkori államtitkár biztosította a püspöki kart: arra kérte a Belügyminisztériumot, hogy tekintsenek el a szabálysértési eljárástól azoknak a papoknak az esetében, akik a misebor fogyasztása után ülnek autóba.

Kormánybiztos: nem

Nem kapnak mentességet a papok, vagyis alkohol fogyasztása esetén a plébános vezetői engedélyét is elvehetik a rendőrök - mondta az InfoRádiónak az Új rend és szabadság programjáért felelős kormánybiztos.

Ez szervesen következik a törvény előtti egyenlőség elvéből - jelentette ki Kondorosi Ferenc.

Hozzátette: ha egy szertartáson csak kevés bort iszik egy pap, akkor a szonda nem fog elszíneződni.