Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A magyar kormány hadat üzent a kalózoknak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hamisítás elleni nemzeti testületet hoz létre a kormány a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében - jelentette be az Új rend program végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

A testület tagjai között jogvédő, gazdasági, civil és rendvédelmi szervezetek képviselői lesznek jelen - mondta Kondorosi Ferenc.

Hozzátette: a testület feladata a hamisítás elleni stratégia és intézkedési tervek elkészítése lesz.

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy évente nagyjából százmilliárd forinttal csökkenti a költségvetést a szerzői jogok védelme alá eső termékek hamisítása.

Az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány adatai szerint a filmipar 2006-ban 6 milliárd forint bevételtől esett el a kalózkodás miatt, ez a nettó forgalom 20 százalékát teszi ki.

A jogvédő szervezetek azt állapították meg, hogy Magyarországon tízből kilenc letöltés illegális, tíz DVD-ből hét nem eredeti.