Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Padlón az MSZP - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hamisítás elleni nemzeti testületet hoz létre február 1-jétől a kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal összefüggő jogsértések visszaszorítása érdekében - jelentette be az Új rend program végrehajtásáért felelős kormánybiztos, a testület elnöke.

Kondorosi Ferenc a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a paritásos bizottságban egy asztalhoz ültetik a jogvédő szervezeteket, a rendvédelmi szerveket és a jogalkotókat, hogy közösen alakítsák ki a hamisítás elleni nemzeti stratégiát.

Megabevétel

A tervezettnél csaknem 100 milliárddal többet, összesen 1.241 milliárd forintot szedett be tavaly a vám- és pénzügyőrség. A Nemzetközi Vámnap alkalmából rendezett, a 2007-es évet értékelő ünnepségen Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta: a szervezet komoly szerepet vállalt a schengeni követelmények maradéktalan teljesítésében.

A politikus az unió külső határainak közelében a mélységi ellenőrzéseket, a belterületen a jövedéki revíziókat, valamint a pénzmosás elleni tevékenység fokozását nevezte a legfontosabbnak a vám- és pénzügyőrség idei feladatai közül.

A kórházak nem kértek pluszpénzt

Bizonyos esetekben lát lehetőséget a megnövekedett kórházi betegforgalom plusz finanszírozására az egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes azután beszélt erről, hogy csütörtökön több 10 millió forintos többlettámogatást szorgalmazott a budapesti kórházaknak a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.

Szolnoki Andrea az influenzajárvánnyal, valamint a január eleji rendkívüli időjárás során megnövekedett traumatológiai esetekkel indokolta kérését. Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta: speciális esetben többletfinanszírozást igényelhetnek az intézmények; a kérelmek jogosságáról a tiszti főorvos részvételével egy háromtagú bizottság dönt.

Új szabályozás az ottszülésre

Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint júliusban életbe léphet az otthonszülést szabályozó rendelet. A tárca vezetője ismét hangsúlyozta: a legfontosabbnak a biztonság megteremtését és az önrendelkezés jogának érvényesítését tartják.

Horváth Ágnes azt mondta: a következő pár hónap alatt lesz idő a felkészülésre, a megfelelő képzést és vizsgát biztosító tanfolyam, valamint a szükséges jogszabály-módosítások előkészítésére. A miniszter közölte: az érintett szervezetek képviselőivel jövő héten újabb egyeztetéseket tartanak.

Habzik a Rába

Harmadfokú vízminőségvédelmi kárelhárítási készültséget rendeltek el a Rába Vas megyei szakaszán a csütörtökön észlelt újabb szennyezés miatt.

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: romlott a helyzet Szentgotthárdnál és a Lapincs folyón is, ezért figyelőszolgálatot rendeltek el az érintett folyók mentén.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter az InfoRádióban elmondta: azonnali magyarázatot kért osztrák kollégájától a wollsdorfi bőrgyár határértéket meghaladó szennyezési értékei miatt. Fodor Gábor közölte: a jövőben havi tájékoztatást vár a Rábát szennyező bőrgyárak valamennyi kibocsátási értékéről.

Létrejöhet a Magyar Agrárakadémia

Magyar Agrárakadémia létrehozását javasolta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselőinek vezetője. A politikus szerint minél előbb el kell kezdődjék Magyarországon is a közös gondolkodás az európai agrárpolitika reformjáról, amelynek része a magyar mezőgazdaság jövőjének megtervezése is.

Tabajdi Csaba elmondta: az Agrárakadémia első ülését április 11-én a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron rendeznék meg. Közben rendkívüli ülést hívott össze hétfőre az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke a kormányfő davosi kijelentése miatt.

Font Sándor az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc szerdán Svájban azt mondta: a magas élelmiszerárak miatt a gazdálkodók kevésbé vannak rászorulva az agrártámogatásokra.

Az ellenzéki politikus úgy vélte: a kormányfő ismét magyar érdekeket sértő kijelentést tett. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a fideszes politikus szándékosan félremagyarázza a miniszterelnök szavait.

Fidesz: ne kampányoljanak közpénzből

A Fidesz továbbra is azt követeli a kormánytól és a miniszterelnöktől, hogy állítsa le a közpénzből folytatott népszavazási kampányát, amelyre az ellenzéki párt szerint már több milliárd forintot költöttek.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója azt mondta: az öt parlamenti párt közül a Fidesz, a KDNP és az MDF elfogadhatatlannak tartja a közpénzből folytatott pártkampányt, sőt Kóka János, a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ elnöke is úgy nyilatkozott, hogy ellenzi ezt a gyakorlatot.

Budai Bernadett kormányszóvivő reagálásában közölte: amikor a Fidesz a kormány reformokkal összefüggő tájékoztató munkáját támadja, az emberek tájékozottsághoz való jogát vitatja el.

Padlón az MSZP

A Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint az MSZP és a Fidesz támogatottsága is csökkent az elmúlt hónapban. A két nagy politikai erő tábora között továbbra is jelentős a különbség; az ellenzéki pártot a választókorúak 26, a szocialistákat 11 százaléka támogatja.

A felmérés szerint egy most vasárnapi voksolás után kétpárti parlament alakulna. A Századvég és a Forsense adatai szerint most a szavazásra jogosultak 61 százaléka élne választójogával. Az elemzés szerint a kormány tevékenységét jelenleg a válaszadók 66 százaléka, az ellenzék munkáját pedig 52 százaléka ítéli meg negatívan.