Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ORTT szerint nem közszolgálati a Petőfi

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ORTT szerint az MR2-Petőfi Rádió nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek, és így sérti a médiatörvényt. A testület közleményében azt írja: az adó nem jeleníti meg a nézetek sokszínűségét és a kisebbségi álláspontokat. A rádió szerint ezt a rendelkezést nem a csatornának, hanem a Magyar Rádiónak kell teljesítenie, a többi adója révén pedig meg is teszi.

"A Magyar Rádió Zrt. MR2 Petőfi adója nem tesz eleget a médiatörvényben a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt alapelvi követelményeknek, ezért a műsorszolgáltatása sérti a jogszabályt" - állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület.

Miután az MR2 Petőfi a közrádió arculatváltása óta a fiatalok felé nyitott, és az óránkénti hírek mellett szinte csak zenét játszik, azonnal a kereskedelmi rádiók össztüzébe került. Amíg ugyanis a kereskedelmi médiumok milliárdos nagyságrendű koncessziós és egyéb díjakat fizetnek, a közrádiónak nem kell fizetnie, sőt állami támogatást kap.

A hatóság az InfoRádiónak is megküldött közleményében azt írja, az MR2 Petőfi "nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének és a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését, valamint nem gondoskodik a műsorszámok változatosságával a hallgatók széles körű érdeklődésének színvonalas kielégítéséről".

A Magyar Rádió szerint a vita abban van, hogy közszolgálatának számít-e a zenesugárzás. A rádió vezetése hónapok óta azt kéri az ORTT-től, hogy nevezze meg azt a jogszabályt, amely alapján törvénysértő az MR2 Petőfi működése.

És a Bartók?

A testület ezt most megtette, a Magyar Rádió elnöke viszont úgy véli, a közszolgálati követelményeket nem a csatornának, hanem a műsorszolgáltatónak kell teljesítenie, ezt pedig a közrádió meg is teszi, például az MR1 Kossuth csatorna révén.

Such György az InfoRádiónak küldött közleményében azt írja: a három adó szerves és nélkülözhetetlen része a rádió közszolgálati műsorszolgáltatásának.

Kérdés ugyanakkor, hogy a testület miért nem hozott hasonló tartalmú állásfoglalást az ugyancsak zenét, igaz, komolyzenét játszó MR3-Bartók esetében. Az ORTT felszólította a Magyar Rádiót a vélt jogsértés megszüntetésére, bízik abban, hogy párbeszéd alakulhat ki a hatóság és a rádió között.

Such György erre azt mondta, örömmel fogadják a felhívást a párbeszédre, de várják az ORTT hivatalos, írásos határozatát is, végső álláspontot ez után alakítanak ki.