Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Félmilliárdot fizet vissza az államnak a főváros

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Budapest visszafizeti azt az 553 millió forintot, amelyet a vizsgálatok szerint jogosulatlanul használt fel a 2006-os útfelújításokra kapott állami támogatásból. Erről a Fővárosi Közgyűlés döntött.

Tiba Zsolt főjegyző a tanácskozáson emlékeztetett arra: több fegyelmi vizsgálat zajlik az ügyben, és elképzelhető, hogy ezek lezárulta után polgári peres eljárások kezdődhetnek.

A Fidesz az ülésen jelezte: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert nyolc útszakasz esetében túlszámlázás történhetett.

A főpolgármesteri hivatal korábbi közlése szerint - bár előfordultak hibák - a felújításokra kapott pénzt 96 százalékban a megjelölt célra költötték, vagyis négyzetméterben számolva csaknem annyi utat újítottak fel, mint amennyire pályáztak, csak nem mindig a megjelölt utcában.

A közgyűlés elfogadta a Margit híd felújításának engedélyokiratát, a használt buszok beszerzését, valamint Budapesten nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát.