Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Most érdemes fizetni a bliccelőknek, hamarosan jöhetnek a behajtók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hamarosan pályázatot ír ki behajtócégek számára a BKV, hogy három-négyéves pótdíjkövetelését értékesíteni tudja - mondta az InfoRádiónak Regőczi Miklós, a társaság kommunikációs vezérigazgató-helyettese. A BKV igazgatótanácsa keddi ülésén döntött a kórházban fekvő vezérigazgató helyettesítéséről is.

Az igazgatótanács döntése alapján Balogh Zsolt helyettesíti az infarktus gyanújával kórházban kezelt Antal Attilát a BKV vezérigazgatói posztján, legkésőbb március 31-ig - mondta az InfoRádiónak a BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

Az igazgatótanács ülésén szó esett a BKV pótdíjköveteléseinek értékesítéséről is. Regőczi Miklós közölte: a cég úgy döntött, hogy a három-négy éve húzódó követeléseket egy csomagban, nyílt pályázaton értékesíti a vállalat, 4 milliárd forint értékben.

Az előterjesztés zöld jelzést kapott az igazgatóságtól, de tárgyalja majd azt a BKV felügyelőbizottsága, a Városháza gazdasági bizottsága, valamint a városüzemeltetési bizottság is - tette hozzá a BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

A BKV még figyelmezteti a bliccelőket arra, hogy megéri befizetni a tartozást, hiszen a követelések eladása után - amelyre a pályázatot márciusban írják ki - már a faktorálócégek munkatársai kopogtatnak majd náluk - mondta Regőczi Miklós.

Többen választják a tömegközlekedést?

Nőtt a BKV utasainak száma 2007-ben, derül ki a vállalat tavalyi működéséről szóló beszámolóból - mondta az InfoRádiónak a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szóvivője.

Vitézy Dávid hozzátette: ugyanakkor Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az elmúlt hónapokban azt hangoztatta, hogy azért van szükség járatritkításokra és járatok megszüntetésére Budapesten, mert csökken a tömegközlekedést igénybe vevők száma.

A BKV felügyelőbizottságának tagja szerint ebben az esetben indokolt lenne a tömegközlekedés fejlesztése, a járathálózat igényekhez igazítása, valamint az átszállások számának csökkentése, az általános teljesítménycsökkentés azonban nem.

Mérnek, számolnak

A közlekedési vállalat az utasszámról szóló adatokat egyrészt a jegy- és bérletértékesítéséből származtatja, másrészt ellenőrző méréseket végez minden vonalon; az autóbuszjáratokat a légrugókba épített terhelésmérő berendezések segítségével, a kötöttpályás járművek esetében pedig "rátekintéssel" - magyarázta Vitézy Dávid.

Ha a BKV szolgáltatási színvonala magasabb, a buszpark átlagéletkora pedig alacsonyabb lenne, ha a járatok pontossága és tisztasága javulna, vagy, ha a tarifaemelés mértéke nem haladná meg az inflációt, még többen választanák a tömegközlekedést - közölte a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szóvivője.

Vitézy Dávid szerint ennek van realitása, hiszen például Bécsben az elmúlt 16 évben folyamatosan nőtt az utasszám, de igaz ez Prágára és Pozsonyra is.

A BKV kommunikációs osztálya szerint viszont a szigorított ellenőrzésnek köszönhetően a fizető utasok száma valóban nőtt 1,5 százalékkal, ám az összutasszám csökkent.