Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán: \"Nem tehetjük lejjebb a mércét\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetése a népszavazás minimális követelménye - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint jól látható, hogy a jelenlegi kormány képtelen arra, hogy az ország számára sikeres programot nyújtson.
A legfrissebb elérhető közvéleménykutatás szerint érvényes és eredményes is lesz a népszavazás, és már 40 százalék körüli részvétel is hoz kettő és félmillió igent. Korábban az InfoRádióban a 40 százalékra azt mondta, hogy ezzel azért nem volna elégedett. Közel van a szavazás, most hogy látja?

Száz százalékos részvétellel volnék elégedett. A népszavazás a demokrácia ünnepe. Én egy rendszerváltó demokrata volnék még 1988-ból, és akkor egy olyan politikai rendszert akartunk fölépíteni, amelyet az emberek a magukénak éreznek. Amíg van csak egy olyan ember is, aki úgy gondolja, hogy neki ehhez az egészhez semmi köze, ő ettől semmit nem várhat, addig van feladata a magunkfajta demokratikus meggyőződésű politikusoknak. Tehát tudom, hogy nem lesz száz százalék, de nem tehetjük lejjebb a mércét.

Mit tud tenni a kampány hátralévő időszakában? Fűt?

Fűtök, hűtök, nyitok, csukok, tehát jövök...

Hűteni.

Például időnként a radikálisok hangulatát. Sokan vannak Magyarországon, akik úgy gondolják, hogy az alkotmányos berendezkedésen belüli eszközök már nem vezetnek eredményre, és éppen arról akarom őket meggyőzni, hogy dehogynem, itt a lehetőség. A népszavazás az alkotmányos rendszeren belül van, ez egy erőszakmentes és békés forma, súlyos és komoly következményei vannak, tehát ne legyintsenek, ne legyenek elégedetlenek ezzel az eszközzel, hanem inkább próbálják használni. Tehát jövök-megyek az országban, mindenkivel beszélek, és mindenkit megpróbálok érvekkel ellátni, hogy miért érdemes eljönni március 9-én a három igenes népszavazásra.

A radikális hozzáállást vidéken is tapasztalta? Én azt képzeltem, hogy ez leginkább Budapest sajátja.

Nem, ha most idéznék abból, amiket az emberek szoktak mondani a találkozókon, akkor csupa sípoló hangból állna a műsor. A magyar népnyelv erőteljesebb kifejezéseinek köréből szoktak kölcsönözni az emberek, ha a kormányról, a közállapotokról, a politika teljesítményéről van szó. Igaz, hogy nem verődnek csoportokba és nem masíroznak végig elégedetlenségüknek hangot adva Szekszárd (a felvétel helyszíne - a szerk.) utcáin ez igaz, de ettől még a legkisebb faluban is jelen van az elégedetlenség, a méreg, a düh és a frusztráltság. Nagyon világosan és egyszerűen fogalmaznak. Én hat évvel ezelőtt is annyit dolgoztam, mint most. A minősége sem volt kevesebb vagy rosszabb - mondják. Mindent megtettem az elmúlt években is. Akkor jól ment, az ország élenjáró volt, a lehetőségek bővültek, a munkanélküliség csökkent, a vállalkozásaink boldogultak. Mi történt? Én nem tehetek róla, hogy utolsók vagyunk, hogy hátul kullogunk, a lehetőségek beszűkültek, a munkanélküliség nő, és az emberek alig tudnak megélni. Én nem tehetek róla, én dolgoztam, mondják az emberek. Ki tehet róla? A politikusok. A macska rúgja meg őket, mondják. Õk tehetnek róla, ők a hibásak, elsősorban persze a kormány, mert a politika középpontjában mindig a kormány áll. Tehát nehogy megtévesszen bennünket a tüntetések hiánya, ez a hangulat az alaphangulat ma Magyarországon.

Önnel nem elégedetlenek, amikor azt mondja, hogy nem lehet túllépni az alkotmányos kereteken?

Velem általában azért elégedetlenek, mert nem nyertem meg a választást, és hagytam, hogy a mostani koalíció alakítson kormányt és tönkretegye az országot. Igazuk van, a politikusoknak az a dolguk, hogy a saját programjaikat győzelemre vigyék, és ez 2002-ben például, amikor egy sikeres kormányzást lehetett volna folytatni, nekem nem sikerült.
A beszélgetés elején idézett kutatás azt írja, hogy az igeneken belül is csak harminc százalék gondolja úgy, hogy a népszavazás után mennie kell a kormánynak. A többség, ötvenöt százalék szerint viszont csak végre kell hajtani a népszavazás döntéseit. Ön szerint menniük kell vagy elég, ha végrehajtják a szavazók akaratát?

Majd a szocialisták eldöntik, hogy menni akarnak, vagy más következtetést vonnak le a népszavazásból. Egy dolog biztos, három igenes és ügydöntő a népszavazás, tehát a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat kötelezővé tévő hatályos törvényeket, meg kell szüntetni, meg kell változtatni. Ez a minimális következmény. Aztán nyilvánvaló, hogy nem egyszerűen csak egy-egy törvényt érdemes ilyenkor megváltoztatni, hanem újra kell gondolni a teljes magyar egészségpolitikát, hiszen az emberek elutasítják azokat az intézkedéseket, melyek ezt megtestesítik. Értelmes, az orvosokat, kamarákat, szakmai szervezeteket bevonó új egészségpolitikai konzultációsorozatra lesz szükség. Azt majd meglátjuk, hogy a szocialisták hatalmukra nézve milyen következtetést vonnak le a hazugság politikájának nyilvános és nyilvánvaló elutasítása után.

És ha ők számítanak az ön iránymutatására? Mit tanácsol nekik? Mondjanak le?

Csomagoljanak, persze. Ha az a kérdés, hogy mit tanácsolnék a szocialistáknak, azt mondanám, hogy elég sokat szenvedett az ország az elmúlt néhány évben. Jól látható, hogy képtelenek arra, hogy az ország számára sikeres programot nyújtsanak. Ezt az országot kudarcossá és sikertelenné tették. Volt egy történelmi esély, nem vált be, nem sikerült, szerintem vissza kell adni a döntés lehetőségét az embereknek. Döntsék el az emberek egy új választással, hogy milyen irányba haladjon tovább Magyarország. De attól tartok, hogy a szocialisták nem úgy gondolkodnak az én tanácsaimról, mint Ön, nem kíváncsiak rá.

Megpróbálja valamivel kikényszeríteni ezt a döntést?

A magyar alkotmányos rendszer erre nem ad semmilyen lehetőséget sem.

Utcai demonstráció, ultimátum, lehet sorolni a Fidesz eddig már alkalmazott, de eddig sikertelen eszközeit.

A józan belátást semmi sem helyettesíti. A magyar alkotmányos rend szerint a kormánytöbbségnek kell meghozni ezeket a döntéseket.

Elnök úr, akik most a népszavazáson a Fidesz, illetve az ellenzék álláspontját támogatják, azok fideszes szavazók lesznek a következő, akár európai parlamenti, akár általános választáson?

Fogalmam sincs, de én nem kérném tőlük, hogy támogassák a Fidesz álláspontját.

Miért nem? Logikus volna ez a kérés.

A népszavazásnak épp az a lényege, hogy a pártpolitika fölött áll. Ráadásul most arról van szó, hogy egészségügyi kérdésről, oktatási kérdésről szavazunk, és az egészség meg az oktatás ügye tipikusan fölötte áll a pártpolitikai vitáknak. Tehát nincs jobb- meg baloldali tüdőbaj, nincs jobb- meg baloldali influenza meg jobb- meg baloldali beteg ember, és a tandíjnál sem kérdik meg a diákot, hogy fiam, te fideszes vagy, vagy MSZP-s, be kell fizetni a tandíjat. Tehát itt most olyan témákban jöhet létre népszavazás által kifejezett közakarat, ahol nem számít a párthovatartozás, ezért a pártszemüvegeket most az orrnyeregről jobb levenni, és az élet természetes rendjéhez igazodni, nem pedig magamfajta pártelnökök javaslataira figyelni. Én három igennel fogok szavazni, és mindenkinek javaslom, hogy fontolják meg az érveimet, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy menjenek el és a saját életükről hozzanak döntést, nem a Fidesz álláspontjáról vagy az MSZP álláspontjáról. A saját életükről fognak dönteni. Lesz-e vizitdíj? Ha igen, akkor nem fenyeget-e, hogy emelkedni fog? Lesz-e kórházi napidíj? Ha igen, nem fenyeget-e, hogy emelkedni fog. Lesz-e tandíj? Ha igen, nem fenyeget-e, hogy még inkább ki fogják terjeszteni. Ezeket a kérdéseket érdemes megfontolni.

Tud valami garanciát arra, hogy bármilyen díj mértéke befagyasztható?

Akkor tudjuk befagyasztani, ha eltöröljük. Magyarországon a vizitdíj-emeléssel meg a tandíjemeléssel szemben egyetlen orvosság van, el kell törölni. A mostani kormány minden alkalommal megígéri az embereknek, hogy valamit nem vezet be, valamit nem fog fölemelni, valamit nem növel, és mindig bevezeti, mindig növeli, mindig felemeli. Egyetlen garancia van, ha a nép világosan megmondja, hogy kiiktatja, törli a rendszerből a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat is.