Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Érvek a tandíj ellen és mellett

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyarok többsége ellenzi a tandíjat, ám ez a népszavazási kérdés érdekli legkevésbé az embereket. Az InfoRádió összefoglalta a fejlesztési részhozzájárulás mellett és ellen szóló érveket.

A 2006 októberében módosított felsőoktatási törvény értelmében, az államilag támogatott képzéseken idén ősztől, a jelenlegi elsőéves hallgatók fizetnének először - már másodévesként - fejlesztési részhozzájárulást, azaz tandíjat. Ennek összege a választott képzéstől függően félévente 52.500, illetve 75.000 forint lehet.

Érvek mellette ...

A hallgatók 15 százaléka tanulmányi eredményei alapján mentesül ennek megfizetése alól, a legrosszabbul teljesítő 15 százalék pedig átkerül költségtérítéses képzésre. Az államilag támogatott képzésekről kieső hallgatók helyét a költségtérítéses képzéseken legjobban teljesítők fogják betölteni.

Ezért a tandíj bevezetése melletti egyik legfontosabb érv, hogy megteremti annak lehetőségét, hogy a jól tanuló hallgatók tanulmányi eredményeik függvényében kevesebbet, vagy akár semmit ne fizessenek, sőt komoly ösztöndíjat kapjanak diáktársaik befizetéseiből.

Fontos érv az is, hogy a fejlesztési részhozzájárulás az intézményeknél marad, az ösztöndíjak mellett a képzés minőségének javítására kell majd fordítani. Továbbá a tandíj fizetésével maga a diák is hozzájárul a munkaerőpiacon versenyképesebb végzettsége megszerzéséhez, nem csak a adófizetők.

... és ellene

A tandíj bevezetése ellen szól, hogy sokan anyagi helyzetük miatt nem engedhetnék meg maguknak, hogy érettségi után továbbtaníttassák gyermeküket, vagy gyermekeiket, ugyanis az esetleges lakhatási és egyéb költségek mellett a tandíjat már nem tudnák kifizetni. Így pedig sok tehetséges fiatal esne el a diploma megszerzésének lehetőségétől, pusztán anyagi okokból.

Az emberek nem támogatják a tandíjat

A Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a vasárnapi népszavazáson mindhárom kérdésben 75 százalék fölött lesz az igenek aránya. A Gallup kutatása szerint a teljes népesség 75 százaléka támogatja, hogy eltöröljék a fejlesztési részhozzájárulást, de a népszavazáson kevesebben jelennek meg a bizonytalanok és a tandíjat pártolók, így akár 80 százalék fölött lehet az ellenzők aránya.
A Forsense és a Századvég közös felmérése szerint a teljes népesség kétharmada támogatja a tandíj eltörlését. A kutatások szerint a három kérdés közül a tandíj eltörlését támogatják legkevésbé, de ebben közrejátszhat az is, hogy a fejlesztési részhozzájárulás nem érinti a társadalom egészét.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, csakúg, mint a magyarok többsége, eltörölné a tandíjat, a Magyar Rektori Konferencia azonban pártolja a fejlesztési részhozzájárulást, bár saját rendszer kialakításán dolgozik, amelyben megszűnne a költségtérítéses képzés, a legjobb tanulóknak nem kerülne pénzbe az oktatás, a legrosszabbak pedig maximum annyit fizetnének, mint most a költségtérítéses képzésre járók. A rektori konferencia április végére dolgozza ki javaslatát.