Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tölgyessy: \"Szinte kizárt, hogy a miniszterelnök nyomban távozzon\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ha az igenek nagy többségben lesznek a népszavazáson, a jobboldalon alighanem sokan fogják követelni Gyurcsány Ferenc azonnali lemondását. Azonban szinte kizárt, hogy a miniszterelnök nyomban távozzon, ám idővel a szocialisták jól teszik, ha komolyan elgondolkodnak a kormányfőváltáson - mondta Tölgyessy Péter.

A valószínűleg érvényes hétvégi népszavazáson nagyon magas, akár nyolcvan százalék fölötti lehet az igenek aránya - mondta az InfoRádiónak Tölgyessy Péter politikai elemző. Ha viszont valóban ilyen sok lesz az igen, a Fidesz szavazóinak jó része bajosan elégszik meg azzal, ha pártja ez után csak annyit tesz, hogy benyújt egy törvényjavaslatot a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről, már csak azért is, mert a kormány feltehetőleg, hogy végleg túllépjen a vitákon, igyekszik majd hamarjában teljesíteni a népszavazás döntéseit a vizit- és tandíj ügyében.

Ha a Fidesz úgy dönt, hogy nagy megmozdulást szervez március 15-re - folytatta a szakértő -, a jelenlegi indulatok között óriási a kockázata annak, hogy azokból zavargás lehet. A Fidesz a saját közönségével eddig még mindig méltóságteljes megmozdulásokat tartott, ám szép számmal akadhatnak, akik nem elégednének meg ennyivel.

Ha minden eddiginél nagyobb zavargások lennének Budapesten - fűzte hozzá Tölgyessy Péter - akkor Orbán Viktor rövid idő alatt elveszíthet mindent, amit a referendumon megnyert.

Taszító lehetőség

"Ha valamit nem akar az ország többsége, az a minden korábbinál nagyobb felfordulás" - hangsúlyozta Tölgyessy Péter. A szakértő szerint a Fidesz elnöke nehéz döntés előtt áll: úgy kell megmutatnia a győztes nyugodt erejét, hogy a rendpárti országban fennmaradjon az alapvető békesség.

A népszavazás sok tekintetben nem megoldani, hanem inkább bonyolítani és nehezíteni fogja a helyzetet mind a jobb-, mind a baloldal számára - vélte Tölgyessy Péter.

Vereségmenedzsment

A miniszterelnök kezdettől nem megnyerni akarja a népszavazást, mert tudja, hogy azt nem lehet, hanem felkészíteni a táborát arra, hogy el fogják veszíteni - mondta Tölgyessy Péter

A szakértő hozzátette: az egész szocialista kampány arról beszélt, hogy a referendum nem a lényegről szól, emellett Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy befejeződött az erőszakos reformkurzus.

A szocialista "vereségmenedzselés" lényege, hogy az esetleges népszavazási bukás nem nagy veszteség, hiszen csak néhány milliárd forintot érint, a miniszterelnök azonban maradhat, sőt, már van is olyan programja, amit a szocialisták szeretni fognak: újra osztogatás lesz - fűzte hozzá a politikai elemző.

Óriási sikert jelentene Gyurcsány Ferenc számára a referendum eredménytelensége, ennek azonban csekély a valószínűsége - közölte Tölgyessy Péter. Ha érvényes a népszavazás, és az igenek vannak többségben - folytatta a szakértő -, a kormány azonnal visszavonja a díjakról szóló törvényeket.
Nehéz döntés

Az igazi nagy lecke a jobboldalnak lesz feladva - hangsúlyozta a politikai elemző, aki szerint annál többen lesznek a miniszterelnök lemondását követelők, minél nagyobb arányú lesz az igenek győzelme.

Ez a népszavazás valódi értelme, korábban a Fidesz elnöke maga is ezt tartotta annak. "Márpedig Gyurcsány nem fog takarodni, akkor pedig Orbán Viktor előtt lesz az igen nehéz döntés: mit tegyen" - mondta Tölgyessy Péter.

A szakértő úgy véli, hogy a miniszterelnök előtt két út áll: most távozik, és övé a hatalmas kudarc, vagy küzd, amíg csak lehet. Tölgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc bizonyosan a másodikat választja majd, küzdeni fog, ameddig csak lehetséges; ráadásul most az MSZP-nek sem érdeke, hogy távozzon.

Idővel elgondolkodhatnak Gyurcsány jövőjén

A politikai elemző szerint ugyanakkor az előfordulhat, hogy idővel a szocialisták elgondolkodnak azon, győzhetnek-e Gyurcsány Ferenccel újra.

A kormányoldal pártjai még sosem voltak olyan nehéz helyzetben, mint mostanság. Az SZDSZ könnyen kimaradhat a következő parlamentből. A szocialisták gondjai meg feltehetőleg nagyobbak, mint 1989 óta bármikor.

Olyan mérsékelt a kormány gazdasági mozgástere, hogy legegyszerűbb a személyi váltás, mert az ingyen van. Ha nem váltanak, akár történelmi vereséget szenvedhet 2010-ben a baloldal.

A jobboldal számára az lenne a legnehezebb, ha nem több, mint tíz hónappal a választások előtt távozna a miniszterelnök. Egyszerre értelmét veszítené a "Gyurcsány, takarodj" politikája. Teljesen új ember lépne színre, aki tiszta lappal indít, és maga is azt mondaná: csaknem mindent másképp csinál mint elődje.