Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A hódmezővásárhelyi kórház már nem szedi a vizitdíjat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A mai naptól már nem szednek a betegektől vizit- és kórházi napidíjat a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház és rendelőintézetben - közölte az intézmény főigazgatója.

Kallai Árpád elmondta: a díjszedés azonnali megszüntetéséről a Hódmezővásárhelyen élő polgárok által a vasárnapi népszavazáson leadott voksok száma és aránya miatt határozott.

Emlékeztetett: a megyei jogú városban csaknem 60 százalékos részvétel mellett a szavazók 88,3, illetve 86,8 százaléka támogatta a kórházi napidíj és a vizitdíj megszüntetését, vagyis a szavazásra jogosultak több mint fele igennel voksolt.

Hangsúlyozta: döntését a kórház fenntartójával, a hódmezővásárhelyi önkormányzattal egyeztetve, annak egyetértésével hozta meg.